Karácsonyfa a Trafalgar téren.
2018. december 22. írta: captain schuro

Karácsonyfa a Trafalgar téren.

1947 óta hagyomány, hogy Norvégia küld egy karácsonyfát Nagy-Britanniának. A fát a Trafalgar téren állítják fel december elején és egészen január 6-ig ott magasodik. Fontos szempont, hogy a fenyőfa legalább 20 méter magas legyen, ezért jellemzően idősebb, 50-60 éves fát választanak ki. A kiválasztás akár hónapokat is igénybe vesz.

A Trafalgar téri karácsonyfa

trafalgar1.jpg
A mostani Norvég lucfenyőt az Osló közeli Normarka erdőből választották ki, a kivágáskor jelen volt az oslói polgármester Borgen Marianne, a westminsteri polgármester Lindsey Hall, valamint a megbízott brit nagykövet Richard Wood. Ezt követően a fát tengeren átszállítják Londonba. A fővárosban darukkal emelik a helyére, majd megkezdik a feldíszítését. Az utóbbi időben energiatakarékos izzókat használnak a kivilágításához, nagyságrendileg 500 égő van rajta. A fenyőfával Norvégia minden évben kifejezi háláját Nagy-Britanniának, amiért támogatták országukat a II. világháborúban. Mint ismeretes, miután Németország 1940-ben lerohanta és elfogalalta Norvégiát, VII. Haakon norvég király valamint a kormány Angliába menekült és onnan szervezte az ellenállást. A száműzetés egészen 1945-ig, az ország felszabadulásáig tartott. Errre emlékeznek a norvégok a karácsonyfával minden egyes évben.

December első csütörtökjének estéjén ünnepség közepette kapcsolják fel a díszkivilágítás, amely norvég tradíció szerint minding fehér színű.

VII. Haakon király és Olav koronaherceg, 1940. áprilisában.

trafalgar2.jpg
A Norvég királyi család az angol HMS Norfolk nehézcirkálóról integet az őket váró embereknek. Norvégia 1945. június 7-i felszabadításakor öt év száműzetés után, a király visszatért hazájába

trafalgar3.jpg
A Trafalgar tér.

trafalgar4.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr8614508036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása