A Lockerbie-i katasztrófa.
2019. január 01. írta: captain schuro

A Lockerbie-i katasztrófa.

Harminc éve, 1988. december 21-én robbantották fel terroristák a Pan Am légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépét a skóciai Lockerbie felett.

lockerbie1.jpg
A Pan Am 103-as járata a Pan American World Airways (Pan Am) harmadik menetrend szerinti transzatlanti járata volt London Heathrow és New York JFK repülőtere között. 1988. december 21-én az ezen az útvonalon repülő N739PA lajstromjelű, „Clipper Maid of the Seas” névre keresztelt Boeing 747-121 megsemmisült, roncsai a skóciai Lockerbie kisvárosára zuhantak.

lockerbie7.jpg
A katasztrófát követő nyomozás során kiderült, hogy a gép első rakterében egy 350-450 gramm közötti tömegű plasztikbomba robbant.

A robbanás egy félméteres lyukat ütött a géptörzs bal oldalán, szinte egyenesen a Pan Am „P” betűje alatt. A gép gyorsan szétszakadt. A brit közlekedési minisztérium légikatasztrófákat vizsgáló szervezete, az Air Accidents Investigation Branch (AAIB) tanulmánya szerint a pilótafülke és a gép orra a robbanás utáni három másodpercen belül levált a gép törzséről.

lockerbie3.jpg
A járaton 243 utas és 16 fős személyzet utazott. A főpilóta James MacQuarrie kapitány volt, a másodpilóta Raymond Wagner, a fedélzeti mérnök Jerry Avritt. A gépen főleg amerikaiak utaztak, de egy váci magyar család négy tagja is ezzel a járattal tartott Amerikába. Senki sem élte túl a katasztrófát.

lockerbie12.jpg
Egy skót baleseti vizsgálat megállapította, hogy az orr-rész leszakadásakor tornádó-erejű szél tört be a géptestbe, amely leszakította az utasok ruháit, és minden mozdítható tárgyat halálos repeszként sodort hátra a gépben. A hirtelen légnyomásváltozás miatt az utasok testében található gázok a szokásos térfogatuk négyszeresére növekedtek, így az utasok tüdeje felduzzadt, majd összeesett. A le nem rögzített tárgyakat és személyeket a szél kifújta a géptestből a külső, −46 °C-os hidegbe. A 9 km-es zuhanás nagyjából két percig tarthatott (Cox & Foster 1992). A 130–190 km/h sebességű szél a roncsokat mintegy 130 km hosszan, 2189 km² területen szórta szét.

Két helyi lakos a Pan Am 103 egyik motorjának maradványai mellett.

lockerbie4.jpg
Egy 91 000 kg üzemanyagot tartalmazó szárnydarab Lockerbie kisváros Sherwood Crescent utcájában a földhöz csapódott. A brit geológiai intézet Eskdalemuirban, Lockerbie-től nem messze található obszervatóriumában egy, a Richter-skálán 1,6-es erősségű szeizmikus eseményt észleltek, amikor a 60 méteres szárnydarab a földre zuhanva két családot és több házat teljesen megsemmisített.

lockerbie11.jpg
Tizenegy lockerbie-i lakos vesztette életét, amikor a törzs maradékához kapcsolt szárnyak több mint 800 km óránkénti sebességgel becsapódtak a Sherwood Crescent 13. számú házba, és felrobbantak. A detonáció egy 47 méter átmérőjű, 560 köbméteres krátert hozott létre, több házat az alapjával együtt porig rombolt, és 21 további épületet annyira megrongált, hogy le kellett bontani őket.

lockerbie9.jpg
A házak fölé tűzgolyó emelkedett, és a közeli A74-es Glasgow–Carlisle-autópálya felé tartott, ahol a déli irányba tartó sávokban haladó autókat perzselt meg. Az autókban utazók és a helyi lakosok először azt gondolták, hogy a közeli Chapelcross atomerőműben történt végzetes atomerőmű-baleset. A becsapódás környékén egyedül egy ház maradt épen.

lockerbie10.jpg
Lockerbie lakosainak napokon át együtt kellett élniük a kertjeikben és utcáikon heverő holttestek látványával, mivel a törvényszéki szakértők minden egyes holttest helyét lefényképezték és megjelölték, hogy az utaslista és az ültetési rend segítségével rekonstruálni lehessen a robbanás pontos helyét és erejét.

lockerbie8.jpg
Az áldozatok emléktáblája a helyi temetőben

lockerbie2.jpg
A Pan Amet sokan tekintették Amerika jelképének, és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás előtt a lockerbie-i katasztrófában veszítette életét a legtöbb amerikai civil. A helyszín miatt illetékes skóciai Dumfries and Galloway megye rendőrsége, valamint az amerikai FBI hároméves nyomozása során 15 000 tanúmeghallgatási jegyzőkönyvet vett fel.

lockerbie13.jpg
1991. november 13-án nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a líbiai állampolgárságú Abdelbaszet Ali Mohamed Al-Megrahi és Al-Amin Kalifa Fimah ellen. Al-Megrahi líbiai hírszerző tiszt és a Libyan Arab Airlines (LAA) légitársaság biztonsági tisztje, Fimah pedig a máltai nemzetközi repülőtér helyi LAA alkalmazottja volt.

Abdelbaszet Ali Mohamed Al-Megrahi

lockerbie5.jpg
Az ENSZ-szankciók és a líbiai vezetővel, Moammer Kadhafi ezredessel való hosszú tárgyalások miatt a gyanúsítottak átadása elhúzódott, míg végül az ügy szempontjából semleges Hollandia területén 1999. április 5-én megtörtént. 2001. január 31-én Al-Megrahit a három skót bíró vezette bíróság bűnösnek találta és 27 évi fegyházra ítélte, Fimah-t pedig felmentette.

Al-Megrahi büntetését a skóciai Glasgow melletti Greenock börtönében töltötte 2009. augusztus 20-áig, amikor a skót regionális kormány az elítélt végső stádiumú rákjára való tekintettel hazaengedte Líbiába. Al-Megrahi 2012-ben haltmeg.

lockerbie6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr6614526540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása