A világ legerősebb lánya most.
2019. január 29. írta: captain schuro

A világ legerősebb lánya most.

Az 1992-ben született ukrajnai lány Varya Akulova, aki Krivoy Rog városában él, már kiskorában bámulatba ejtette ismerőseit testi erejének köszönhetően. Már négynaposan kezdett edzeni, apja ugyanis születésétől fogva azt tűzte ki célul, hogy lánya lesz a világon a legerősebb. A férfi már a kiságyban súlyokat kötözött gyermeke karjaira és lábaira, hogy ahogy mozgolódik, erősödjenek az izmai. Varya négyévesen már 28 kilós súlyokat emelgetett, ötévesen pedig majdnem száz kilót is megemelt.


Amikor Varya édesanyja, Larisa terhes lett, édesapja, Yuri, terveket szőtt arról, hogy milyen cirkuszi mutatványokat fog csinálni még meg nem született fiával. A várva várt kisfiú azonban lánynak született, így a férfi tudta, hogy álma nem fog megvalósulni. De napok teltek és Yuri rájött, hogy a megfelelő edzésekkel lánya is lehet olyan erős, mint egy férfi. A kislánynak erősebb karjai és lábai voltak, mint a korabeli gyerekeknek, miközben mások a babáikkal játszottak, addig Varya erőgyakorlatokat végzett. Annak ellenére, hogy Yuri tréningje számos emberben aggodalmat hagyott Varya fejlődésével kapcsolatban, az orvosok számos vizsgálatot végeztek rajta, amikor 5 éves volt és kiderítették, hogy a lány jó fizikai állapotban van és az immunrendszere is igen erős.


Hat évesen a kislány már saját apját is elbírta a hátán, miközben két súlyt tartott a kezében. A kislány már fiatalon számos versenyt megnyert, és több fellépése is volt Ukrajnában. 12 évesen Varya Akulova mindkét szülejét képes volt elcipelni a hátán, miközben három súlyt is tartott a kezében. Első Guinness rekordját 2000-ben állította fel, amikor képes volt felemelni 100 kilót annak ellenére, hogy ő maga alig volt 40. második rekordja 2006-ban dőlt meg, ekkor 300 kilogrammot emelt fel.


Amikor Varvara hivatalosan is a legerősebb lány lett a világon, a szülei családi show-al indultak útnak, hogy kihasználják lányuk hírnevét. Hamarosan Varvara is híres lett. Sokan voltak hajlandóak fizetni a belépőjegyért, hogy megnézzenek egy kislányt, aki súlyt emel, melyen a szüleit körbe vitte. A furcsa az volt, hogy Varvarának nem voltak hatalmas izmai és úgy nézett ki, mint egy átlagos lány. Varvara beutazta az egész világon, és a “Herkules lány” világhírű lett. Varvara kiváló volt az iskolában is, annak ellenére, hogy a családja show műsorokra vitte és számos súlyemelő versenyen vett részt.


A hírneve ellenére Varvara úgy döntött, hogy véget vet súlyemelő karrierjének, miután befejezte tanulmányait. A 25 éves lány ma, mint egy fitnesz edző dolgozik. Ki gondolná, hogy ez a karcsú, fiatal nő volt az egyik legerősebb nő a világon? Úgy tűnik, hogy Varvara gyerekkori hírneve nem árnyékolta be az álmait – nincs szüksége erre a fajta figyelemre már. Minden, amit akar, hogy keményen dolgozhasson, és élvezze a normális életet.

forrás: vasi.net.com

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7214596768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása