Megnyílt Mars-bázis a Góbi-sivatag közepén.
2019. április 24. írta: captain schuro

Megnyílt Mars-bázis a Góbi-sivatag közepén.

A Góbi sivatag szélén, a kínai Kanszu tartomány határában épült fel az a Mars-bázis, amit nem a leendő űrhajósok kiképzésére hoztak létre, hanem azért, hogy a kínai diákok, majd később a turisták előtt demonstrálják, milyen lehet a Marson élni. A napokban megnyílt Mars-bázis 1 névre hallgató intézmény is mutatja, hogy Kína komolyan gondolja az űrversenyt.


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty

A bázison kilenc kupolás tetejű épületben lehet kipróbálni, hogy vajon milyen az élet egy olyan bolygón, ahol még senki sem járt. Az épületekben van üvegház, irányítóközpont, lakótereket is ki lehet próbálni, sőt a sivatagban expedíciókra is lehet menni, a látogatók szkafandert húzva fedezhetik fel a marsi környezetre a lehetőségek szerint leginkább hasonlító sivatagot. A legközelebbi város, Csincsang a bázistól 40 kilométerre esik.


fотó: Thomas Peter / Reuters

A projekt mögött álló cég, a C-Space egyelőre oktatási célokkal tartja fenn az intézményt, a turisták előtt jövőre tervezik megnyitni a bázist.


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Thomas Peter / Reuters


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Thomas Peter / Reuters


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty


fотó: Thomas Peter / Reuters


fотó: Wang Zhao / AFP / Getty

fотó: Wang Zhao / AFP / Getty

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4314784444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása