Érdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre.
2019. szeptember 07. írta: captain schuro

Érdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre.

1, Egy indonéz faluban a gyerekek levették a cipőjüket, hogy ne koszolják össze az aszfaltot, amit életükben először látnak .

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

2, Egy édesanya elvitte mozgássérült gyermekét Alexet egy zenei fesztiválra, ám arra még ő sem számított, hogy sztár lesz belőle.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

3, Auschwitz túlélő foglyok, akik 72 évvel később találkoztak egymással. A kezükön lévő számtetoválás is igazolja, amit a koncentrációs táborban tetováltak rájuk.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

4, Chris Trocky mentős életét kockáztatva mentett meg egy embert az égő autóból. Kiderült, hogy az illető, azaz orvos volt, aki világra segítette őt. Hab a tortán, hogy még koraszülött is volt.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

5, Maggie-t Libanonban kínozták meg: 17-szer lőttek bele, megvakították, az egyik fülét levágták és az állcsontját is eltörték. A libanoni állatvédők felhívására az angliai Kasey Carlin jelentkezett, így ő lett a tényleg hihetetlen módon túlélt Maggie befogadója. Most terápiás kutyának képzik ki, így a jövőben példájával és bájos lényével is segít majd embereken, állatokon.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

6, Egy várandós hölgy, aki megkérte a fotóst, hogy vágja össze ezt a két képet, mivel a férje több száz kilométerre van tőle, ugyanis a légierőnél szolgál.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

7, A 8 éves tajvani származású Tsuo Ze Gang, elhunyt édesanyja tiszteletére meghódított egy 4 ezer méter magas hegyet.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

8, Ez a macska Pooh egy autó alá rohanva veszítette el hátsó lábait. Egy bolgár sebész azonban titánból készült lábakat ültetett be neki, így képes újra járni.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

9, Ő az édesanyám, aki a tegnapi nap folyamán letudta az utolsó kemoterápiás kezelését.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

10, Emlékmű az I. világháború áldozatainak Magyarországon.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

11, A kutyám 7 évvel ezelőtt hunyt el, ám amikor a házamra rákeresek Google mapsen, akkor látom, hogy ott van a tetőn. Nagyon hiányzik a kis pajtás.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

12, A Pasig-folyó torkolata a Manilai-öbölben, Manila, Fülöp-szigetek.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

13, Floridában 633 búvár állított világrekordot azzal, hogy a Deerfield Beach-en egy móló közelében megtisztították a tengert a fenekén levő hulladékoktól. Ezeknek az embereknek sikerült 737 kg szemetet és 27 kg horgot összeszednie.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

14, Ők a jövő terápiás kutyái, akik oktatáson vesznek részt. Megtanulják, hogyan segítsék azokat, akik a segítségükre szorulnak.

 Ã‰rdekes képek, amelyek segítenek másképp nézni az életre

forrás: zefirka

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr3915050482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lxxxx 2019.09.09. 10:32:11

" Floridában 633 búvár állított világrekordot azzal, hogy megtisztították az óceánokat a hulladékoktól." - ez kissé optimista hozzáállás, mármint hogy tényleg sikerült nekik...;)

Lxxxx 2019.09.09. 10:32:50

Bocs, naívot akartam írni!
süti beállítások módosítása