A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai, zsidó származású ember esett áldozatul.

A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a romákat, az oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket, a fogyatékosokat, a homoszexuálisokat és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat, kommunistákat vagy Jehova Tanúit. Üldöztetést szenvedtek rajtuk kívül a rendszerrel szemben álló katolikus papok és protestáns lelkészek is, akik közül sokakat deportáltak, fogságban tartottak vagy ezekkel fenyegettek. Sok kutató nem veszi bele ezen csoportokat a holokauszt definíciójába, hanem azt a zsidó nép irtásaként határozza meg. A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.

Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe. A Harmadik Birodalom által újonnan meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen kivégezték a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő haláltáborokba; akik túlélték az utazást, azok nagy részével gázkamrákban végeztek. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.

Egy kimerült 18 éves orosz lány Dachau 1945-es felszabadításakor.

A dachaui koncentrációs tábor a Harmadik Birodalom első állandó koncentrációs tábora volt. A tábor szerkezete, felépítése, főleg az SS-kaszárnya és a fogolytábor elhelyezése, a birodalomban és a megszállt területeken később felállított koncentrációs táborok mintaképéül, egyben a megsemmisítő táboroknak előképéül szolgált. Mivel a dachaui lett az első szisztematikusan felépített tábor, így egyben kiképzési helye volt az összes SS őrségcsapatnak és vezetőszemélyzetnek. Minden más német koncentrációs tábornál hosszabb ideig állt fenn, és egyik táborban sem történt ennyi politikai gyilkosság. A nemzetiszocialisták 12 éven át működtették, 1933. március 22-étől 1945. április 29-éig, amíg az amerikai csapatok fel nem szabadították. A legalább 200 000 ide internált személyből körülbelül 43 000 halt meg.

“Az utolsó zsidó Vinnitsa-ban” – Ukrajnában Vinnitsában 28 ezer zsidót mészároltak le, az utolsó kivégzését megörökítették.

Zsidókat kérdez ki egy német tiszt a varsói gettófelkelés leverése után, 1943.

A varsói gettófelkelés a varsói gettó területén tört ki a náci Németország által megszállt Lengyelországban 1943-ban, a második világháború alatt. A felkelés a gettó tervezett felszámolását megelőzően, annak megakadályozásáért tört ki. A felkelés 1943 januárjában kezdődött és hátráltatta a gettó kiürítését. Csúcspontjára 1943. április 19-én, pészah napjától kezdődően jutott, amikor a német SS erői megpróbáltak behatolni a gettóba, de a támadásukat visszaverték. Négy napon keresztül volt messziről látható az egyik házon a felkelők által kitűzött fehér-piros lengyel nemzeti és a Zsidó Katonai Unió kék-fehér zászlaja. A felkelés május 16-ig tartott, és az alig felfegyverzett és utánpótlást nélkülöző ellenállás teljes felszámolásával végződött. A varsói gettófelkelés az első tömeges megmozdulás volt a náci megszállás ellen Európában.

A német katonák zsidók egy csoportját kísérik, köztük egy kisfiút, a varsói gettóban, 1943. április 19.

A varsói gettó volt a legnagyobb náci koncentrációs tábor a második világháború alatt. A lengyel fővárosban, Varsóban alakították ki 1940. október és november 16-a között, a Lengyel Főkormányzóság területén, ahol több mint 400 000 zsidót helyeztek el egy 3,4 km²-es területen. A gettóból legkevesebb 254 000 zsidót deportáltak a treblinkai megsemmisítő táborba 1942 nyarán, két hónap alatt. A gettó zsidó halálos áldozatainak száma a megsemmisítő táborokba történő deportálásuk, a varsói gettófelkelés, majd a gettó teljes lerombolása következtében becsléses szerint legkevesebb 300 000 fő volt.

A varsói gettófelkelés leverése után a németek az egész gettót teljesen megsemmisítették.

A A varsói gettót a megadást követően a németek az egész várost kiürítették. Mintegy 550 ezer főt a pruszkówi átmeneti táborba internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Német tűzszerész-alakulatok módszeresen felrobbantották a városban épen maradt összes, még álló házat. A Vörös Hadsereg majd csak 1945. január 17-én vonult be a teljesen elnéptelenedett romvárosba.

Két egyenruhás alak földön fekvő, meztelen embereket lő agyon Mizoczban, Ukrajna. 1942 októberében.

A képen a Mizocz gettó zsidóit gyilkolják meg. Egyes források szerint lengyel, mások szerint ukrán gettóról van szó. Mindkettőnek igaza van, akkoriban ugyanis a város Lengyelország része volt, de ma már Ukrajnában található. 1942. október 12-én a német rendőri alakulatok és az ukrán kollaboránsaik körbevették a gettót és kiürítették. Az ellenállás miatt az akció két napig tartott, október 14-én az 1700 embert mind agyonlőtték. Az áldozatokat kis, 5-10 fős csoportokban állították egy tömegsír szélére és belelőtték őket. Az áldozatok olykor túlélték az első lövést. A képen az látható, hogy az egyik német rendőr még agyonlövi a holtak közt vergődő túlélő nőt.

Zsidó deportáltak a Drancyi átmeneti táborban, Párizs közelében, Franciaországban, 1942-ben, utolsó állomásukon a német koncentrációs táborok előtt.

A drancyi gettó egy gyűjtőtábor volt a második világháború alatt Párizs Drancy városrészében. 1940 decemberében egy befejezetlen, Párizs Drancy nevű külvárosában található építkezési területet választottak ki, hogy az később a legnagyobb gyűjtőközponttá, a Franciaországból deportálandó zsidók legjelentősebb átmeneti táborává (Sammellager) alakuljon át. 1942 júliusa és 1944 augusztusa között hatvankét, deportáltakat szállító vonat indult el Drancyból, több mint 61 000 zsidó fogollyal. Legtöbbjük az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét.

Anne Frank pózol ezen a fotón 1941-ben, amelyet az Anne Frank House bocsátott rendelkezésre, Amszterdam, Hollandia. 1944.

Anne Frank (1929. június 12. – 1945. március) zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. Naplóját, melyben családjáról és barátairól, érzéseiről, meglátásairól, azaz életéről írt holland nyelven, tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette 1944. augusztus 1-jéig.

Magyar zsidók a birkenaui náci koncentrációs tábor rámpáján, 1944 májusában.

Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor a legnagyobb német megsemmisítő tábor és egy sor koncentrációs tábor neve, amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli Oświęcim német nevéről kapta, ami Krakkótól kb. 60 kilométerre nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. A várost 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. A kivégzett zsidók 1/6-a ebben a táborban vesztette életét. Továbbá érkezett még megközelítőleg 150 000 lengyel, 23 000 cigány, 15 000 szovjet fogoly, 400 Jehova Tanúja, és több tízezer eltérő nemzetiségű ember, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során.

A 14 éves Czesława Kwoka a foglyazonosító fotón, amelyet Wilhelm Brasse készített.

Wilhelm Brasse nem szórakozásból fényképezte a nácik áldozatait Auschwitzban, hanem mert rákényszerítették. Mondott nemet, és megpróbált menekülni, ezért került koncentrációs táborba: elfogták a magyar határon, tőlünk akart Franciaországba menekülni. Kiderült, hogy fotós, hát akkor fotózzon. Élőket és holtakat, akit kellett, az élőket balról, szemből és valami sapkával a fejükön. Amikor közeledett a front, ráparancsoltak, hogy semmisítse meg a képeket, de ő nem volt hajlandó. Több tízezer képet rejtett el, amíg menekültek a fogvatartók. Talán nem tudta, mit cselekszik, talán csak nem volt szíve elpusztítani azt, amin éveken át dolgozott. Megadta az árát: a háború után több portrét nem tudott készíteni, annyira nyomasztotta a múlt. Az a múlt, amit ránk hagyott, a több tízezer között ez a lány: Czeslawa Kwoka akit az anyjával együtt 1942 decemberében küldtek Auschwitzba, 1943 március 12-én mindketten halottak voltak.

A náci orvosi kísérletek áldozata, foszforal égetett mély sebét mutatja, amelyet az orvosok Ravensbrückben csináltak 1943-ban.

A ravensbrücki női koncentrációs tábort Berlintől mintegy 100 kilométerre, északra állították fel. A láger a Schwedtsee partján, a ma 6000 lakosú brandenburgi kisváros, Fürstenberg/Havel mellett terült el. Az első női foglyokat a lichtenburgi táborból küldték ide 1939 tavaszán. Kezdetben csak nőket hoztak ide, de 1941 tavaszán egy férfi tábort, a következő évben pedig egy ifjúsági tábort is felállítottak. A legtöbb halálesetet az éhség, a betegségek és az SS-felügyelőnők brutalitása okozta. Fritz Suhren táborparancsnok legyengült foglyaitól a táborba telepített üzemekben (Siemens, DAW) napi 12 óra nehéz fizikai munkát követelt. A tábort a szovjet csapatok szabadították fel 1945. április 30-án. 1939 és 1945 között körülbelül 130 ezer nő és gyerek került ide, illetve a több mint 40 ravensbrücki altáborba hosszabb-rövidebb időre. Közülük legalább 28 ezren itt pusztultak. További ezrek innen induló halálmenetekben, vagy más táborokba átszállítva vesztették életüket.

Több ezer zsidó jegygyűrű, amelyet az amerikai katonák fedeztek fel a Heilbronn sóbányában elraktározva Németországban 1945. május 3-án.

Három amerikai katona nézi a krematóriumban maradt holttesteket, 1945 áprilisában. A fotó egy ismeretlen németországi koncentrációs táborban készült, az amerikai hadsereg felszabadítása idején.

1943. márciusa és júniusa között kezdte meg működését az újonnan felépített krematórium és gázkamra Birkenauban. A nyírfaligetben abbahagyták az elgázosítást és a hullaégetést, s ettől az időponttól kezdődően az erre a célra létesített 4 krematóriumban végezték ezt a tevékenységet. Egy átlagos transzport egy óra alatt levetkőzött, a levegő hőmérsékletétől és páratartalmától függően 3-20 perc alatt megfulladt a gázkamrában. Ezután a gázkamrát kiürítették, a halottak haját levágták, aranyfogaikat kihúzták, majd megkezdődött elégetésük. A II. és a III. számú "nagy" krematóriumok (az auschwitzi tábor első, kezdetleges "régi" halottégetője ekkor kapta az I. számot) földalatti gázkamráiban 2 ezer embert lehetett megölni egyszerre. Az öt-öt darab tripla kemencében a hivatalos adatok szerint 24 óra alatt 1440-1440 holttestet tudtak elégetni. A IV. és az V. számú "kis" krematóriumok gázkamráiban mintegy 1500 embert tudtak elgázosítani, napi égetési kapacitásuk hivatalosan egyenként 768 fő volt. Megvalósult az emberirtás futószalagszerű iparosítása: a lezárt szektorok krematóriumaiba belépő embertömeg néhány óra alatt nyomtalanul eltűnt.

A Dachau koncentrációs tábor elektromos kerítésénél álló foglyok köszöntik a felszabadító amerikai 42. és 45. gyalogos hadosztály katonáit.

Dachau koncentrációs tábor fogjainak halálmenetete dél felé halad a Grünwald-i Nördliche Münchner strasszén, 1945. április 29-én.

1945. április 14-én Himmler egy rádiótáviratot küldött Dachauból Flossenbürgbe. A parancs szerint az egész tábort evakuálni kell. Később megváltoztatták ezt a parancsot úgy, hogy végül csak németekre, oroszokra, lengyelekre és zsidókra vonatkozott. Április 17-én és 24-én néhány foglyot elszállítottak Tirol irányába. Azt a 2000 foglyot, akiket egy további evakuálással a felső-bajor Mittenwald felé küldtek, május 4-én szabadították fel. Egy másik szállítmány 3000 fogollyal 25-én indult Seeshauptba, a Starnbergi-tóhoz. Őket április 30-án szabadították fel. Azon a napon sikerült még egy fogolyszállítást is leállítani, amit Staltach felé terveztek. A vonaton 1759 zsidó volt. Az amerikaiak megállítottak egy halálmenetet, ami április 26-án, 6887 fogollyal, gyalogosan indult volna el Tegernseeig Pasingon, Wolfratshausenen és Bad Tölzen keresztül. Ezt a megerőltetést sok ember már nem bírta volna ki. Április 27-én Emmeringből indítottak 2000 foglyot vonattal Wolfratshausenbe, ahol gyalog kellett csatlakozniuk a nagy menethez. Éjszaka érkezett a buchenwaldi kitelepítővonat, ezen sokan éhen haltak. 1945. április 28-án tört ki a dachaui felkelés, amit Georg Scherer és Walter Neff őrizetesek vezettek. Több fogoly, dachaui polgárok és a Volkssturm tagjai is részt vettek benne. A felkelés célja a dachaui tábor evakuálásának végérvényes megakadályozása volt.

Amerikai katonák egy fogoly holttestét emeliki a Dachau koncentrációs tábor vizes árkából.

1945. Április 29-én az amerikai 42. és 45. gyalogos hadosztály bevonult a táborba. Csak néhány ott maradt SS-katona állt ellen, az SS-őrök többsége már az amerikaiak érkezése előtt elhagyta a tábort. A dachaui tábor volt az utolsó előtti koncentrációs tábor, amit felszabadítottak. Még 32 335 ember élt ott akkoriban. Ezen a napon az amerikaiak lelőttek Buechner hadnagy jelentése szerint 560 SS hadifoglyot, beleértve a kórházban talált sebesülteket is. A kivégzettek közül 40-en tartoztak a koncentrációs tábor személyzetéhez, a többiek Waffen-SS katonák voltak, közöttük magyarok is. Ez a gyilkosság dachaui mészárlásként híresült el. A karanténnak nyilvánították, mivel a területén még mindig tartott a tífuszjárvány és sok ember szenvedett az alultápláltságtól. A felszabadítás után még további 2000 ember halt meg itt. A tábor még egy ideig szükségszállásként működött a hontalanok és a beteg foglyok számára. Később létrehoztak egy nemzetközi fogolybizottságot. Júliusban az amerikai katonai hivatalok, a volt koncentrációs tábor területén rendezték be a német háborús bűnösök részére a dachaui internálótábort, ahol 30 000 ember elhelyezésére volt lehetőség.

Majdnem halálra éheztetett zsidó férfiak pózolnak egy kép erejéig Ausztriában, Ebensee-ben, 1945. május 7-én. A tábort állítólag „kísérleti központként” tartották számon.

Zsidó orosz túlélő azonosítja a náci katonát, aki súlyosan bántalmazta őt, miután az amerikai hadsereg felszabadította a Buchenwaldi koncentrációs tábort Türingiában, Németország, 1945. április 11.

A buchenwaldi koncentrációs tábor a náci Németország által a Weimar mellett fekvő dombok között 1937 júliusától 1945 márciusáig működtetett koncentrációs tábor volt. Buchenwaldban és szatellit-táboraiban ez idő alatt mintegy 240 000 ember fordult meg Európa minden országából, ebből 43 000 halt meg fogva tartása alatt különböző okokból. A tábort 1945 és 1950 között, kettes számú különleges tábor néven, a szovjet megszálló csapatok működtették tovább a német politikai foglyok büntetőtáboraként. Hivatalos szovjet adatok szerint 28 ezer foglyot őriztek a lágerben, közülük 7113 halt meg.

Josef Kramer a Bergen-belseni koncentrációs tábor parancsnoka őrizetben, 1945. április 28-án.

1944. decemberében nevezték ki Kramert a Bergen-belseni koncentrációs tábor parancsnokává. 1944 decemberétől Bergen-Belsenbe megközelítőleg 85 000 férfit, nőt és gyermeket küldtek körülbelül 100 szállítmányban és halálmenetben. Annak ellenére, hogy 1945 januárjában a Wehrmacht kiürítette a tábor hadifogolykórházként használt részét és átadta azt az SS-nek, ami jelentősen kibővítette a női és a férfi tábort is, a rendelkezésre álló kunyhók hamar túlzsúfolttá váltak. A rabok alig kaptak enni és a tömegben hamar tífusz és hastífusz járványok törtek ki, amiket az SS valójában sosem próbált megfékezni. Bár itt nem voltak gázkamrák, de Kramer embertelen viselkedése miatt rövid időn belül belseni fenevadnak kezdték nevezni. A brit csapatok érkezésekor a helyén maradt. Több napnyi tűzszünetről szóló egyeztetés után a brit csapatok harc nélkül vették át a tábor ellenőrzését 1945. április 15-én. Josef Kramert a háború után letartóztatták, halálra ítéltek, a Hameln katonai börtönben Albert Pierrepoint brit hóhér akasztotta fel 1945. december 13-án.