A modern hadihajók fejlődése a hajótest páncélzatának megjelenésévek kezdőrött. A páncéllemezek azonban jelentősen megnövelték a hajók tömegét és szükségessé tette, hogy a hajókat gőzgép hajtsa. Az első páncélozott hajók a francia FS Gloire (1858-1883) és a brit HMS Warrior (1860) voltak, amelyek megjelenésükkel egy csapásra elavulttá tették a korábbi vitorláshajókat. A következő nagy lépés a forgatható ágyútorony kifejlesztése volt, amely lehetővé tette, hogy a hajó fegyverzetét a hajótesttől függetlenül tudják vezérelni. Az amerikai polgárháború (1861–1865) alatt került sor a konföderáció CSS Virginia és a szövetségi USS Monitor hajók vívták az első modern tengeri csatát, amelyben csak páncélozott hajók vettek részt.

A 19. század végén és a 20. század elején számos nagyhatalom (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Oroszország, Japán, az Egyesült Államok) látott neki haditengerészeti flottájának modernizálásához és fejlesztéséhez. A flották sikere azonban nem mindig volt egyenes arányban nagyságukkal: az orosz–japán háború előtt az orosz flotta a világ harmadik legnagyobb flottája volt, de a Port Arthur-i csata során így is jelentős vereséget szenvedtek – a japán haditengerészet volt az első, amely aknákat alkalmazott a tengeri hadviselésben. A modern flották kialakulásában a következő jelentős lépés a HMS Dreadnought (1906) csatahajó kifejlesztése és megépítése volt: minden korábbi hadihajót elavulttá tett technikai megoldásaival és azokat csak „pre-Dreadnought”-ként emlegették. A HMS Dreadnought-nak gőzgép helyett gőzturbina adta a meghajtást, amivel nagyobb sebességet tudott elérni, és lehetővé tették a hajótest magasságának csökkentését, így kisebb célpontot jelentett az ellenségnek. Emellett megnövelték a főfegyverzetet alkotó nehéz hajóágyúk számát (a korábbi csatahajókon a főfegyverzet csak 4 nehéz ágyú volt, míg a Dreadnought tüzérségét 5 toronyba épített 10 nehéz ágyú alkotta), vagyis a britek elérték, hogy az új csatahajó jelentősen gyorsabb volt minden hasonló tűzerejű hajónál, és tűzerőben jelentősen felülmúlt minden olyan hajót, amely sebességben felvette vele a versenyt.

Bár a brit admiralitás elsősorban a németek elrettentésére alkotta meg a Dreadnought-t, de elrettentés helyett hatalmas fegyverkezési versenyt váltottak ki. A németek is elkezdtek építeni hasonló (immár Dreadnought típusúnak nevezett) csatahajókat. A felfokozott fegyverkezési verseny következtében az angol haditengerészet előnye csökkenni kezdett, és az I. világháború elején már jóval kisebb volt, mint a 20. század elején, de még mindig olyan erős volt, mint az utána következő két legerősebb haditengerészet, a német és az amerikai együttvéve.

A Brémában gyártott UB 148 német tengeralattjáró, miután a fegyverszünet után a szövetségesek kezébe került. Mire elkészült a gyárban, a háború véget is ért. 1918. november 26-án az angliai Harwich-ban adta meg magát.

Brit tengeralattjáró belseje építés közben.

A Gallipoli-félsziget evakuálása 1916. januárban. A Gallipoli-félsziget ostroma 1915. február 19-től 1916. január 9-ig tartó csata volt, melynek során a védekező török hadsereg sikerrel védte meg a Dardanellák tengerszorost a támadó brit és francia erőkkel szemben.

Dardanellák tengerszorosban a szövetséges flotta felrobbant egy sérült hajót, amely zavarta a navigációt.

HMS Argus, az óceánjáróból átalakított brit repülőgép-anyahajó, amely 15-18 repülőt volt képes szállítani. A háború legvégére készült el, így a harcokban már nem tudták bevetni. Különleges felfestése arra szolgált, hogy a tengeralattjáró periszkópjából nehezebben lehessen megbecsülni a méretét, illetve a kémlelő és az anyahajó közti távolságot.

Az Egyesült Államok tengerészei gyűltek össze 1918-ban egy kép erejéig egy azonosítatlan hajón, amely valószínűleg a USS Pennsylvania vagy a USS Arizona lehetett.

Egy tenger alatti aknát húznak partra az északi-tengeri Heligolandon 1918. október 29-én.

Egy Curtiss Model AB-2-es repülőgép száll fel a USS North Carolináról 1916. július 12-én. Az első alkalom, amikor egy repülőgép egy hadihajó fedélzetéről emelkedett a levegőbe, 1915. november 5-én volt és szintén a USS North Carolina volt a felszállópálya.

Az álcázó festékkel lekent USS Fulton (AS-1) a dél-karolinai Charleston mellett 1918. november 1-jén.

Esélytelen küzdelem a hajó fedélzetét terhelő jegesedés eltávolítására.

A Jaffa melletti Adroméda-sziklák és a szövetséges szállítóhajók 1918-ban.

A Gallipoli-félsziget melletti Sedd-el Bahr-nál vontatnak partra egy 155 miliméteres ágyút a szövetségesek.

Az Admirális Aube francia cirkáló fedélzetén a tengerészek fényképeket készítenek a fedélzethez csatolt üllőnél.

SMS Kaiser német csatahajó az egy flottaparádén Kielben, Németországban valamikor 1911 és 1914 között.

Brit A5-osztályú tengeralattjáró.

Hajóágyúk készülnek egy washingtoni gyárban 1917-ben.

HMS Queen Elizabeth kabalaállata, egy macska sétál a 15 hüvelykes hajóágyú csövén 1915-ben.

Az USS Pocahontas az amerikai haditengerészet szállítóhajója, 1918.

Sikeres menekülés egy német tengeralattjáró által megtorpedózott szövetséges hajóról, amelynek az orra már a víz alá süllyedt, és a hátulsó része kiemelkedett.

A New York-i haditengerészet Dunne D.8 farok nélküli repülőgépe, 1918 körül.

Német búvárnaszádok a kieli kikötőben.

A USS New Jersey (BB-16) Virginia osztályú amerikai csatahajó, 1918 körül.

A Brit Királyi Haditengerészet egyik hadihajójáról útjára indítottak egy torpedót. 1917.

Az SM U-35 típusú német tengeralattjáró megtorpedózza az SS Maplewood brit teherhajót, 1917. április 17-én Szardíniától délnyugatra.

Tömegek várják a dél-ausztráliai Outer Harbor kikötőjébe érkező csapatszállító hajókat, amelyek hazahozták a katonákat a tengerentúli szolgálatból, 1918 körül.

Az SMS Emden a német Császári Haditengerészet könnyűcirkálója az Indiai-óceán keleti részén 1914 októberében.

A Skagerraki csatában súlyosan sérült SMS Seydlitz a Német Császári Haditengerészet csatacirkálója hazafelé tart, 1916. május 31. A csata folyamán a Seydlitzet 21 nagy kaliberű és két kisebb kaliberű lövedék valamint egy torpedó találta el. Legénységéből 98-an veszítették életüket és 55-en megsebesültek. A csata során 376 darab 28 cm-es lövedéket lőtt ki és körülbelül 10 találatot ért el. A Seydlitz javításának 1916. június 15-én láttak hozzá Wilhelmshavenben és ez egészen október 1-ig eltartott. Ezt követően próbajáratokra küldték majd novemberben ismét csatlakozott a flottához.

Egy német I. világháborús U-hajó zátonyra futott Anglia déli partjainál, miután megadták magukat, 1918.

A németek internálásra kijelölt egyik hajója Harwichban, 1918. november 20-án. A Német Császári Haditengerészet fő erejét adó Nyílt-tengeri Flotta zömének saját legénysége általi elsüllyesztésére 1919. június 21-én került sor az Orkney-szigetek déli részén lévő Scapa Flow-i brit flottatámaszponton, ahol az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény után internálták.

U-10-es német tengeralattjáró teljes sebességgel.

Az SMS Schleswig-Holstein német csatahajó az első világháború legnagyobb tengeri ütközetében, a skagerraki csatában, ahol találatot kapott a 2. brit csatacirkáló raj egyik hajójától.

„Élet a haditengerészetben”, vívás egy japán csatahajón, 1910-15 körül.

Az SS Leviathan, amelyet eredetileg Vaterland néven ( németül " Isaia " -ként építettek ), csapatszállító hajó, Hobokenből indul Franciaországba. A hajót 1917-ben az amerikai kormány lefoglalta és Leviathan- nak nevezték el.

Az álcázott USS K-2 (SS-33), egy K-osztályú tengeralattjáró, a floridai Pensacola partjainál, 1916. április 12-én.

Egy amerikai tengeralattjáró dízelmotra.

A zeebruggei rajtaütés, amelyre 1918. április 23-án került sor, a brit Királyi Haditengerészet kísérlete volt arra, hogy semlegesítsék a német kézen lévő belga Zeebrugge kikötőjét. A terv leglényegesebb pontja lett volna három kiöregedett cirkáló elsüllyesztése a zeebruggei kikötő kijáratánál, amely megnehezítette volna a német hadihajóknak és tengeralattjáróknak a kikötő használatát. A három, betonnal töltött hajó közül a Thetis nem érte el a kikötő bejáratát, egy víz alatti homokpadba ütközött és az oldalára fordult. A két másik hajót azonban a csatorna legkeskenyebb pontján sikerült elsüllyeszteni. A rajtaütést követően csak pár napig volt használhatatlan a kikötő. A németek a hajózócsatorna nyugati partján egy új csatornát vágtak a kikötő homokos aljába, közel a blokád hajóihoz. Magas vízállásnál gond nélkül tudtak kihajózni a német tengeralattjárók a kikötőből.

Szövetséges hadihajók a tengeren, 1915.

A Tsesarevics orosz csatahajó a kikötőben, 1915.

A brit „Nagy flotta” John Jellicoe parancsnok vezetésével útban a Skagerraki csatába 1916. május 31-én. A skagerraki csata tengeri összecsapás volt az első világháború során a brit és a német főerőket felvonultató Nagy Flotta (Grand Fleet) és a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) között. Ez volt a háború legnagyobb tengeri csatája, az egyetlen nagyszabású ilyen jellegű ütközet a konfliktus során. Ez számít továbbá a hadtörténet legnagyobb tengeri csatájának, melyet csatahajók vívtak meg. A csatára 1916. május 31-én és június 1-jén került sor az Északi-tengeren a Skagerrak tengerszoros bejáratánál, a Jütland-félszigettől nyugatra. A Norvégia irányába előretörő német flottának a britek csapdát állítottak, de a kibontakozó harc során a túlerő ellenére jelentősen nagyobb veszteségeket okoztak a briteknek és az éjszaka folyamán sikerült áttörniük az ellenség vonalain, így az összecsapást ők könyvelhették el sikerként.

A HMS Audacious brit csatahajó legénysége csónakokon menekül a süllyedő hajóról 1914. október 27-én.

Az elsüllyesztett SMS Königsberg csatahajó roncsa a Rufiji (Rufidzsi) folyó torkolatában. Az SMS Königsberg a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója, az utána elnevezett Königsberg-osztály első tagja volt. 1914. szeptember 20-án a zanzibári csatában megsemmisítette a Pegasus brit könnyűcirkálót. Ezután a Rufiji (Rufidzsi) folyóra vonult vissza, hogy megjavítsa hajtóművét, itt azonban röviddel rendbe hozatala előtt, 1914. október 20-án a britek rátaláltak és hadihajóik a torkolatot blokád alá vették. A megsemmisítésére tett nyolc hónapnyi sikertelen próbálkozások után 1915 júliusában két monitornak sikerült a közelébe férkőznie és súlyosan megrongálnia. A sérült hajót legénysége 1915. július 11-én elsüllyesztette és ágyúit leszerelve csatlakozott a Paul von Lettow-Vorbeck vezette gyarmati véderőhöz, a Schutztruppéhoz.

Csapatszállító hajó Szardínia sziget kikötőjében az I. világháború idején.

A Tsesarevics orosz csatahajó, 1915.

Egy német tengeralattjárót átadnak az Egyesült Államok Haditengerészetének. A versailles-i békeszerződés – 184. cikkelye az összes Scapa Flow-ban internált német hadihajó elkobzásáról rendelkezett. Elsőként a tengeralattjáróknak kellett útnak indulniuk és az összesen 176 egység 1918. november 20-tól kezdődően érkezett meg Harwichba.

A doggerbanki csatában találatot kapott német SMS Blücher cirkáló oldalára dőlve elsüllyedt 1915. január 24-én. Az SMS Blücher volt a Német Birodalom utolsóként megépített páncélos cirkálója. A doggerbanki csatában a Blüchert jelentősen lelassította a David Beatty altengernagy üldöző brit csatacirkálóinak egy találata. Franz Hipper ellentengernagy, a német kötelék parancsnoka úgy döntött sorsára hagyja a Blüchert, hogy az értékesebb hajóit megmenthesse. Miután az ellenség tüzében elsüllyedt, a brit rombolók hozzáláttak a túlélők kimenekítésének. Ekkor azonban egy német léghajó a Blüchert süllyedő brit hadihajónak vélve bombatámadást intézett ellenük. Az áldozatok pontos száma vitatott, feltevések szerint 747 és 792 fő közé tehető.

(Fotók: U.S. National Archives / Library of Congress / Deutsches Bundesarchiv. Text: Louise Bruton).