Jeruzsálem város a Közel-Keleten, a Júdeai-hegység egy fennsíkján a Földközi-tenger és a Holt-tenger között. Izrael és a Palesztin Állam fővárosa, mindazonáltal nemzetközileg ezen igények egyike sem elismert széles körben.
A világ egyik legősibb városa; a város mellett (Motza) egy 9000 éves, jelentős település romjaira bukkantak, majd a Dávid városa néven ismert városrész a Kr. e. 4. évezredben népesült be. Az ókori mezopotámiai ékírásos táblákon Urusalima néven említették. A Kr. e. 8. században a Júdai Királyság vallási és közigazgatási központjává fejlődött. Hosszú történelme során legalább kétszer lerombolták, és számos alkalommal cserélt gazdát.
1516-ban I. Szelim szultán (1470–1520) vezetésével a törökök legyőzték a mamelukokat Szíriában. Ezt követően a törökök Egyiptomot és Arábiát is meghódították. Jeruzsálem egy szandzsák székhelye lett. A török hódítás első évtizedei fellendülést hoztak a szent város számára.
1535 után a mohácsi győző, I. Szulejmán szultán (1496–1566) megerősítette a város falait, és részben új vonalakat építtetett ki. Ezzel nyerte el az óváros a jelenlegi szerkezetét. Ezek a falak a támadók elrettentését szolgálták. Jeruzsálem egyre fontosabb szerepet nyert. Többször is változott a török urak viszonya a keresztényekhez és a zsidókhoz: a tolerancia és az erőszak időszakai váltakoztak.
Az elszegényedett keresztények és zsidók a zarándokokból éltek. A zarándokok adományai fontos bevételi forrássá váltak. A különböző egyházak elkeseredett, sokszor erőszakba torkolló küzdelmet folytattak egyes területek birtoklásáért.
A 19. század második felétől egyre több zsidó vándorolt be. A bevándorlás fő hajtóerejévé 1882-től a cionizmus vált. Ekkoriban alakultak ki az első lakóterületek a falakon kívül. 1880 körül a 30 ezer fős lakosság fele zsidó volt.
1917. december 9-én a török kormány a szent várost egyetlen puskalövés nélkül átadta Nagy-Britanniának. Edmund Allenby tábornok ellenállás nélkül vonult be. A britek célja az volt, hogy a műemlékek ne sérüljenek meg.
Jeruzsálemet az ábrahámi vallások – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – mindegyike szent városként tartja számon. A Biblia szerint Dávid király foglalta el, és tette az Egységes Izraeli Királyság fővárosává, majd Salamon felépíttette az Első templomot. A „szent város” jelzőt valószínűleg a fogság utáni időszakban kapta. A kereszténység számára a Septuaginta őrizte meg a város szentségét, amit az Újszövetség beszámolója Jézus kereszthaláláról tovább erősített. A szunnita iszlám számára Jeruzsálem a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után; kezdetben ez volt az imairány (kibla), és a Korán szerint Mohamed próféta innen járta meg egy éjjel a Mennyországot. Mindennek megfelelően a mindössze 0,9 km² kiterjedésű Óváros számos szent helyet foglal magába, így a Templom-hegyet a Siratófallal, a Sziklamecsettel és az Al-Aksza-mecsettel, valamint a Szent Sír-templomot.
Napjainkban Jeruzsálem az izraeli–palesztin konfliktus egyik kulcspontja. Az 1948-as első arab–izraeli háborúban Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Kelet-Jeruzsálemet (az Óvárossal együtt) pedig Jordánia foglalta el és később annektálta. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta, és a környező területekkel együtt Jeruzsálemhez csatolta. Izrael egyik alaptörvénye, az 1980-as Jeruzsálem-törvény szerint Jeruzsálem az ország osztatlan fővárosa. Az izraeli kormányzat minden ága itt működik, beleértve a Knesszetet, a miniszterelnök és az elnök rezidenciáját, valamint a Legfelsőbb Bíróságot. A nemzetközi közösség ugyanakkor nem ismeri el az annexiót, és Kelet-Jeruzsálemet Izrael által megszállt palesztin területnek tekinti.
II. Vilmos német császár és a császárné elhagyja Omár mecsetet a Jeruzsálembe tett látogatás során, 1898.
II. Vilmos német császár és a császárné Jeruzsálem panorámájában gyönyörködik, 1898.
Az Olajfák hegye, Jeruzsálem, 1898.
Az Olajfák hegye Jeruzsálem óvárosától keletre húzódó, észak-déli irányú dombvonulat, amelyet a Kidron- (Kedron-) völgy választ el a jeruzsálemi Templom-hegytől. Nevét az olajfa-ligetekről kapta, amely egykor fedte a dombot. A zsidó hit úgy tartja, hogy az utolsó ítélet a hegy alatt, a Jósafát-völgyben (Kidron) kezdődik. A zsidók ezért temetkeztek az Olajfák hegyén és környékén évezredek óta. Ma kiterjedt temető húzódik a déli lejtőjén. Ez egyben a világ legrégibb zsidó temetője.
A jeruzsálemi Megváltó evangélikus templom, Jeruzsálem, 1898.
A Dormition apátság, Jeruzsálem, 1898.
Angol szabadkőművesek Jeruzsálemben, 1898.
II. Vilmos német császár a Jeruzsálembe tett látogatás során, 1898.
II. Vilmos német császár a Talitha Kumi árvaházba tett látogatás során, Jeruzsálem, 1898.
Abd Allah ibn Husayn Jordánia királya az Arab Légió tagjai kíséretében, Jeruzsálem, 1899.
A Damaszkuszi kapu, Jeruzsálem, 1900.
Az óváros legnagyobb és legszebb kapuja. Itt kezdődött a damaszkuszi út. Az arabok nábluszi kapunak is hívják. Felirata szerint a kapu építésére II. Szulejmán szultán adott parancsot a 17. században, a korábbi romjain. Az eredeti, heródesi stílusú kaput 135-ben a Hadrianus Aelia Capitolina követte.
Artúr brit királyi herceg és a brit hadsereg Jeruzsálemben a Szent Sír-templomba vezető úton, 1900.
Húsvét ünnepére Jeruzsálembe érkező zarándokok 1900 körül.
Mekka Sharif szent háborút hirdet Jeruzsálem ellen, Medina, 1914.
Egy élelmiszerbolt Jeruzsálemben 1900-1920 körül.
Népviseletbe öltözött vízhordó nők, Ramallah, 1898-1914 körül.
A Jaffa-kapu utcája, 1917-1934 körül.
A Jaffa kaput az itt kezdődő útról nevezték el ami a Jaffa kikötővárosába vezetett.
Az arabok Bab el Khalilnak ( Hebroni kapu) a zsidók shaar Yafónak nevezik. A kapu a II. Szulejmán által épített körfalhoz tartozik ( 16.század). A mellette jobbra lévő nyilást a törökök vágták a falba 1898 - ban, hogy az akkor idelátogató német császári pár be tudjon vonulni az óvárosba.
Egy jemenita zsidó, 1898–1914 körül
A jemenita zsidók egy elzárt etnikai közösség, mérete harmada, mint az askenázi vagy szefárd csoportoké, és a legősibb megőrzött zsidó szokássokkal rendelkeznek.
Kávékészítő beduin egy sátorban, 1936.
A beduin törzsek a mai napig hagyományos módon készítik el a kávét. A Wadi Rum sivatagban pörkölve, keserűn, enyhén fűszeresen, hat órán keresztül forrázva, többször felforralva fogyasztják. Az eredmény egy főzet, aminek neve khamìr, jelentése pedig vendéglátás és gazdagság. A kávét a jaha kávészertartásnak megfelelően szolgálják fel. A jaha három kóstolási fázisból áll, amelyek a vendéglátás, az üdvözlés és a boldogság szimbólumai.
Népviseletbe öltözött nő, Bethlehem, 1900-1920 körül.
Egy teherhordó ember 50 üres benzines tartályt visz a hátán, 1914-1918 körül.
Az Ecce homo-boltív Jeruzsálem óvárosában, 1898-1914 körül.
Szent János evangéliumában olvasható, hogy nagycsütörtök éjjelén, a Kidron patakon túl, az Olajfák hegyének aljában lefogott Jézust nagypénteken a Templom-hegy szélében levő helyhatóságon Pilátus a nép dühének lecsillapítására megostoroztatta, a katonák töviskoszorút tettek a fejére és bíbor színű köntöst adtak rá. Pilátus az őrjöngő tömeg előtt kijelentette, hogy ő egyáltalán nem találja bűnösnek Jézust, majd rámutatott: „Íme, az ember!” Az evangélium azt nem írja le, hogy a helyhatóságon belül pontosan hol hangzottak el ezek a latin szavak, ám a helybeli és az Európából érkező keresztény zarándokok a középkorban elkezdték mutogatni, beszámolóikban leírni a Keresztút II. és III. stációja között az út fölött átívelő boltívet, mint azt a helyet, ahonnan Pilátus szavai elhangzottak. A XIX. században elvégzett ásatások folyamán bebizonyosodott, hogy a Biblia által nem említett, a Via Dolorosa (Keresztút, Fájdalmas út) fölött átívelő Ecce homo-boltív Jézus megfeszítésének idejétől jó száz esztendővel később, Hadrianus császár uralkodásának idején épült, ám a népi vallásos hit erejének köszönhetően a zarándokok és a szentföldi keresztények ma is nagy becsben tartják.
Népviseletbe öltözött nő, Ramallah, 1940–1946 körül.
Az American Colony üzlet, Jeruzsálem, 1920-1935 körül.
Népviseletbe öltözött vízhordó nő, Ramallah, 1898-1914 körül.
Egy férfi lángszóróval küzd a sáskajárás ellen, Palesztina, 1915.
Az egyik, legnagyobb kárt okozó sáskajárás 1915 márciusa és októbere között zajlott, amikor a rovarok Palesztinában csaknem a teljes növényzetet elpusztították. Egy 40 milliárd egyedet számláló raj egyetlen nap alatt akár 80 000 tonna terményt is képes elpusztítani.
Zöldségpiac Názáreti utcáin, 1934–1937 körül.
Népviseletbe öltözött nő, Ramallah, 1920.
Egy utca az óvárosban, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Egy kávézó, Jeruzsálem, 1900-1920 körül.
A piacra készülő nő, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Egy vízhordó anya gyermekével, Beerseba, 1900-1920 körül.
Egy gyümölcsárus, Jeruzsálem, 1900-1920 körül.
Egy utca az óvárosban, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Egy beduin ember, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Ultra-ortodox zsidó férfi, Jeruzsálem, 1900–1910 körül.
Az ultraortodoxok a vallási hagyományok legfanatikusabb követői. Ma is következetesen elszigetelődnek a világtól. Míg a judaizmus reform, ortodox és konzervatív ágai többé-kevésbé elfogadják a cionizmus eszméit, Izrael állam létét, és alkalmazkodni próbálnak a korhoz és a környezethez, az ultraortodoxok elzárkóznak környezetüktől, és tagadják a zsidó állam létjogosultságát. Szerintük a cionisták nem tekinthetők igazán zsidóknak, mert megalapították Izrael államot. Ennek a Messiás eljövetele előtt nem lett volna szabad megtörténnie. Izraelben élő szélsőséges követőik tüntetnek a kormány ellen, és támogatják a palesztin ellenállási mozgalmat, abban bízva, hogy ezáltal elősegítik Izrael állam megszűnését. Nem mindegyik ultraortodox csoport vall azonban ilyen szélsőséges nézeteket. Mindegyiknél közös viszont a Törvény betartásához való fanatikus ragaszkodás. Jellegzetes öltözetet viselnek (a férfiak fekete kaftánt és fekete kalapot hordanak). Csak kóser ételeket és italokat fogyasztanak. Péntek estétől szombat naplementig nem dolgoznak, nem utaznak.
A Dávid utca Jeruzsálemben, 1898-1946 körül.
Egy beduin nő, 1898-1914 körül.
Zarándokok indulnak Jeruzsálemből Mózes sírjához a Nabi Musába, 1936.
A Nébó-hegy Jordánia területén, a Holt-tenger északkeleti végének közelében, Ammántól kb. 30 km-re délnyugatra és Jeruzsálemtől kb. 50 km-re keletre. A ciszjordániai Jerikó általában látható a hegytetőről, míg egyes napokon Jeruzsálemig is ellátni. Isten e hegy tetejéről mutatta meg Mózesnek az Ígéret Földjét, amelyet a zsidók nemsokára birtokukba is vettek. Mózest a hagyomány szerint a hegyen temették el.
Három nő a gyerekeivel, Bethlehem, 1936.
Ebéd a szabadban, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Egy kenyér árus, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Zarándokok tömege Nebi Musában, 1937.
Egy beduin nő, 1898-1914 körül.
Egy ember az óváros utcáján, Jeruzsálem, 1920–1933 körül.
Az utcán dolgozó kézművesek, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Egy nő ül a falusi sütő előtt, 1898-1914 körül.
Egy kézműves gyöngyöket fúr az utcán, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Köves őrlő, házimalmon dolgozó nők, Jeruzsálem, 1898-1914 körül.
Alamizsnáért könyörgő leprások, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Hús és kenyér árus, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Vízhordó emberek, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Vizhordó nők, Jeruzsálem, 1900–1920 körül.
Egy anya gyermekével, Beerseba, 1900-1920 körül.
Olajbogyó-szüret, 1900-1920 körül.
Egy fiatal lány olívabogyót szed, 1900-1920 körül.
Olajbogyó sajtolás, Bayt Jibrin, 1920–1933 körül.
Kávézó gramofonnal, 1900-1920 körül.
Egy fiatal beduin fiú, ünnepi ruhában, Circa 1898-1914 körül.
Koldusok az óvárosban, 1900-1920 körül.
Egy jellegzetes utca a városban, 1900-1920 körül.
Vízipipázó emberek Betlehem utcáin, 1900-1920 körül.
A Druze Sejk, 1900-1920 körül.
Forrás:
https://www.bygonely.com/jerusalem-before-israel-historical-photos/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jeruzs%C3%A1lem_t%C3%B6rt%C3%A9nelme
