Érdekes fotók a múltból. 105.
2020. június 03. írta: captain schuro

Érdekes fotók a múltból. 105.

John F. Kennedy és felesége, Jacqueline Kennedy a beiktatási bálon, 1961. január 20-án. Fotó: Paul Schutzer. Beiktatási beszédekor azt mondta: „Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni.”

erdekes_fotok983_4.jpg
Egy amerikai katonai rendőr egy halom elhagyott fegyverrel Palermo elfoglalása után, Szicília, 1943. július.

erdekes_fotok984_4.jpg
Charles Lindbergh a párizsi Le Bourget repülőtéren, 1927.

erdekes_fotok985_3.jpg
Charles Lindbergh 1927. május 20-án New Yorkból Spirit of Saint Louis nevű, Ryan NYP típusú repülőgépével 33 és fél óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. 5810 kilométer megtétele után május 21-én szállt le a párizsi Le Bourget repülőtérre.

James Stewart alezredes 1944-ben megkapja a Croix de Guerre kitüntetést.

erdekes_fotok986_3.jpg
1943 novemberében az amerikai 8. légi hadsereg Liberator típusú gépekkel repülő 445. bombázóezredéhez vezényelték századparancsnoknak, amely az angliai Tibenhamben (Norwich mellett) állomásozott. Itteni beosztása korántsem volt veszélytelen. Már három hónappal megérkezése után megkapta a Repülős Érdemkeresztet, mert egy ízben válságos helyzetben, erős légelhárítás közben egyben tartotta kötelékét. Összesen húsz bevetést repült, miközben viszonylag csekély volt a matematikai esély arra, hogy ennyit valaki túléljen egy bombázó legénységének tagjaként. Ennek megfelelően életét nagy valószínűséggel áthelyezése mentette meg 1944 márciusában. Nem messze Tibenhamtől, Old Buckenhamben lett ezredhadműveleti tiszt, ahol is a hadműveletek irányítását és a hajózó személyzetek eligazítását végezte. Júliusban újabb állomáshely következett: a 2. repülődandár hetheli főhadiszállása (alezredesként). Bevetési jelentések felvételét kapta feladatául és azt, hogy lelket öntsön a bevetésekről visszatérőkbe.

Józef Piłsudski marsall lányával, Jadwiga-val a vilniusi állomáson, 1927. augusztus 27-én.

erdekes_fotok987_3.jpg
Józef Klemens Piłsudski (1867. – 1935.) lengyel államférfi, marsall, tábornagy, a Második Lengyel Köztársaság első államfője (1918–1922), majd az 1926–1935 közötti tekintélyuralmi rendszer irányítója, a hadsereg vezetője. Nemesi családba született, melynek tradíciói a Litván Nagyfejedelemség és a Lengyel–Litván Nemzetközösség korába nyúltak vissza. Az első világháború közepétől haláláig Piłsudski komoly befolyással bírt a lengyel politikára, és fontos alakja volt az európai politikának is. Nagymértékben neki köszönhető, hogy Lengyelország 1918-ban, felosztása után 123 évvel visszanyerte a tényleges állami létét.

A Flatiron Building, eredeti nevén Fuller Building, (magyarul a Vasalóháznak is becézett) New York Manhattan városrészének neves, 22 szintes felhőkarcolója építés alatt, 1902-ben.

erdekes_fotok988_2.jpg
A Flatiron építését New York város tűzvédelemre vonatkozó városépítészeti szabályainak 1892-es módosítása tette lehetővé. Ez nyitotta meg az utat az acélvázas építkezésnek. Az új technológiában a fővállalkozó, a Fuller Company jelentős tapasztalattal bírt, a kor más ismert technológiáival a 22 szintes épület megépítése rendkívül körülményes lett volna. Az acélvázas szerkezetnek köszönhetően az építkezés rendkívül gyorsan haladhatott, hetente emelkedett egy újabb szint, 1902 februárjára a szerkezet már állt, május közepére az épület fele már terrakotta burkolatot kapott, 1902 júniusára, egyéves építkezés után, az épület elkészült.

Szünet, a Tour de France-on, 1920.

erdekes_fotok989_2.jpg
A Tour de France vagy más néven Le Tour vagy La Grande Boucle a világ legismertebb országúti kerékpárversenye, amelyet 1903 óta évente megrendeznek. A háromhetes verseny Franciaországban és a szomszédos országokban zajlik. A táv szakaszokra bomlik – egyik településtől a másikig – mindegyik egy-egy külön verseny. Az időeredményeket versenyzőnként összesítve állapítják meg a végső sorrendet, ami alapján kiderül, hogy ki nyeri a Tourt. A verseny távja napjainkban nagyjából 3500 km, páratlan években az óramutató járásának megfelelően, páros években az óramutató járásával ellenkezőleg halad a mezőny.

Talán a világ első selfie-je a stúdió tetején. 1920. december.

erdekes_fotok990_2.jpg
Elefánt adja fel a rakományt egy amerikai repülőgépre 1945-ben.

erdekes_fotok991_1.jpg
Lyndon B. Johnson kétéltű kocsijával 1965-ben. Az elnök gyakran tréfálta meg azzal a birtokára látogató, mit sem sejtő látogatókat, hogy egyenesen a vízbe hajtott.

erdekes_fotok992_1.jpg
Az 1973-as közel-keleti olajválság idején a holland kormány kitalálta, hogy úgy is segítenek benzint spórolni, hogy vasárnaponként megtiltják az autók használatát. Az utakat elözönlötték az emberek és ekkor sokan ébredtek rá arra, hogy máshogy is lehet egy városi térben mozogni.

erdekes_fotok993_1.jpg
Helen Hulick óvónőt 5 napra börtönbe küldték, mert nadrágban jelent meg a bíróságon szemtanúként.

erdekes_fotok994_1.jpg
Az USS Monitor páncélozott hadihajó, USA, 1862 körül.

erdekes_fotok995_1.jpg
A monitor páncélozott hadihajótípus. Eredetileg sekély vízű kikötőkben és folyókon az amerikai polgárháborúban (1861-1865) déli szakadár államok blokádjára használták. A prototípust, amely a USS Monitor nevet viselte, a svéd John Ericsson tervezte az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete számára. Az új hajótípus igazi mérnöki mesterműnek számított: negyven új, szabadalmaztatott találmányt használtak fel benne.

erdekes_fotok996_1.jpg
A hajótest csak egy kis része emelkedett ki a vízből, hogy minél kisebb célfelületet nyújtson. A hajótestet 125 mm-es, míg a fedélzetet 25 mm-es páncéllemez védte. Nagy súlya következtében csak nehezen tudott irányt változtatni, ezért forgatható ágyútoronnyal látták el. A 200 mm-es páncéllemezzel védett tornyot gőzgép ereje forgatta, és két, 280 mm-es löveggel volt felszerelve.

erdekes_fotok997.jpg
Chiang Kai-shek, Franklin Roosevelt és Winston Churchill, Egyiptom, 1943. november 25.

erdekes_fotok998.jpg
Az Auróra az Orosz Császári Flotta hadihajója a csuzimai csata után, Fülöp-szigetek, 1905. június.

erdekes_fotok999.jpg
A hajó a Távol-Keleten részese volt az 1905. május 27–28-i csuzimai csatának, ahol megrongálódott és súlyos veszteségeket szenvedett. A legénység 15 tagja meghalt, több mint 80 megsérült, meghalt többek között a hajó parancsnoka is. Két másik cirkálóval együtt sikerült semleges kikötőbe, Manilába menekülnie, ahol 1905. június 7-én a helyi hatóságok internálták a hajót és személyzetét. A semleges kikötőben kijavították a csuzimai csatában keletkezett sérüléseket.

John F. Kennedy a haditengerészet egyik partraszálló csónakjában. 1941 szeptemberétől 1945 áprilisáig szolgált a seregben.

erdekes_fotok1000.jpg
Az első (és egyetlen) hó Miamiban, 1977.

erdekes_fotok1001.jpg
1977. január 19-én havazni kezdett Miamiban. Ez önmagában talán nem tűnik olyan nagy dolognak, a feljegyzések szerint azonban ez volt az egyetlen eset a város történetében, amikor havazott. Nem volt nagy mennyiség, és néhány órán belül el is olvadt, Miami lakóinak azonban így is felejthetetlen maradt.

II. Erzsébet kocsija defektet kapott, Nagy-Britannia, 1975.

erdekes_fotok1002.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr1415738502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása