A berlini csata volt az utolsó jelentős csata Európában a második világháború idején.
A Visztula–Odera-hadművelet után (1945. január–február) a Vörös Hadsereg felsorakozott Berlintől keletre, egy 60 km-es szakaszon. Az offenzíva április 16-án kezdődött, ekkor két szovjet hadseregcsoport megtámadta Berlint keletről és délről, miközben a német erők a város északi részén összpontosultak.
Egy Volkssturm katona páncéltörővel Berlin előtt (1945 április)
A védelmi előkészületek a német főváros környékén március 20-án kezdődtek a nemrég megalakult Visztula hadseregcsoporttal, Gotthard Heinrici tábornokkal az élén.
Védelmi előkészületek, 1945. március 10 - én
Szovjet tüzérség Berlin előtt (1945 április)
1945. április 20-án, Hitler születésnapján az 1. Belorusz Front Zsukov marsall irányítása alatt elkezdte ágyúzni Berlin központját, miközben Konyev marsall 1. Ukrán Frontja nyomult előre délről. A német védelmet elsősorban Helmuth Weidling biztosította. Mindezek ellenére a város védelmére szánt erők, a szervezetlen Wehrmacht és Waffen-SS hadosztályok (a szegényesen vezetett Volkssturm és Hitlerjugend-tagokkal együtt) elbuktak. A következő pár napban a Vörös Hadsereg elérte a városközpontot, ahol közelharcba kezdett.
Zsukov marsall (1941)
A Reichstag romja a csata után (1945 június)
1945. május 1-én Hans Krebs vezérkari főnök kijelentette: felhatalmazást kapott arra, hogy a szovjetekkel tárgyaljon a tűzszünetről. Joszip Viszarjonovics Sztálin azonban erről hallani sem akart, az egyetlen elfogadható a feltétel nélküli megadás volt a számára. Estére világossá vált, hogy a németek nem adják meg magukat, ekkor indult meg az utolsó roham. A heves harcok elsején és másodikán is tartottak a birodalmi kancellária épülete körül: a szovjet csapatok másodikán reggel foglalták el az összes helyiséget. Éjjel kértek tűzszünetet a németek, azt ígérvén, hogy felfüggesztik a katonai akciókat. Ezt később Hans Fritzsche propagandaminiszter-helyettes jelentette be. Május 7-én Reimsben írta alá a németek részéről Alfred Jodl, míg szovjet részről Ivan Szuszloparov azt a dokumentumot, mely Németország feltétel nélküli megadását készítette el. A végleges dokumentumot május 8-án 23 óra 43, míg moszkvai idő szerint 0 óra 43 perckor írták alá, így Európában és a volt Szovjetunióban eltérő időpontban ünneplik a Győzelem Napját.
Alfred Jodl aláírja a német hadsereg fegyverletételét a nyugati szövetségesek képviselői előtt (Reims, 1945. május 7.)
A Németország kapitulációját rögzítő dokumentum egy Li-2-es fedélzetén ugyan már május 9-én megérkezett a Frunze Repülőtérre, ám az első szovjet katonai parádéra azonban 1945-ben egészen június 24-ig várni kellett. A Vörös téren megtartott katonai felvonulások azonban azóta rendszeressé váltak. Sőt, a keleti blokk országaiban is divattá vált a mindenkor legmodernebbnek számító katonai eszközöket felvonultatni, mintegy az ellenfelek elrettentésére. Bár a tervek szerint Sztálin vezette volna a parádét, ám végül mégis Georgij Zsukov marsall lovagolt az élen. Georgij Zsukov mellett egy másik, lengyel származású marsall, Konsztyantin Rokoszovszkij vezette a menetet, miközben Sztálin a Lenin Mauzóleumon felállított tribünről figyelte az eseményeket. A felvonuláson az egyes haderőnemek nem lekülönítve vonultak fel, hanem az egyes, nagy veszteséggel járó fronton harcoló alakulatok követték egymást. Elsőként a karéliai fronton harcolók mentek, majd őket követték a leningrádi fronton küzdő ezredek. A menetben helyet kaptak az I. és II. Belorusz Front katonái, valamint az ukrán fronton vitézkedők és a haditengerészet. A levegőben pedig légi bemutató zajlott. A menetben helyet kapott még egy 1400 főből álló katonazenekar is. A parádé végén a legyőzött náci egységek zászlóit és egyéb szimbólumait vitték a Vörös Hadsereg katonái, összesen mintegy kétszázat. Május 8-át 1965-ben nyilvánították hivatalos ünnepnek a Szovjetunióban.
