Érdekes fotók a múltból. 114.
2020. augusztus 28. írta: captain schuro

Érdekes fotók a múltból. 114.

Erich Maria Remarque német író az I. világháborúban.

erdekes_fotok1036.jpg
Tizennyolc évesen besorozták katonának. 1917. június 12-én a nyugati frontra került, ahol július 31-én bal lábát, jobb kezét, illetve a nyakát repeszdarabok sebesítették meg. Katonai kórházba került, s a háború végéig ott is maradt. A háború után több állása is volt, többek közt könyvtáros, üzletember, tanár, újságíró és szerkesztő. 1929-ben megjelent háborúellenes remekműve, a Nyugaton a helyzet változatlan hatalmas sikert aratott. A könyv feltárja a front legembertelenebb körülményeit, melyben az éhínség, a sár, a sérülések, a patkányok és a betegségek legalább annyira veszélyes ellenségek, mint a szemben álló hadsereg.

Orosz paraszt család, 1904.

erdekes_fotok1037.jpg
Vacsorázó szénbányász, Northumbria, Egyesült Királyság, 1937.

erdekes_fotok1038.jpg
Egy lázadó, akcióra várva, Molotov koktélt tart a kezében az 1956-os magyar forradalom alatt.

erdekes_fotok1039_1.jpg
Egy fiatal pár tánccal tölti az időt a Tiananmen téri 1989-es tüntetések során.

erdekes_fotok1040_1.jpg
USS Arizona csatahajó a Manhattan-hídról nézve, a New York-i Keleti folyón, 1916. december 25-én.

erdekes_fotok1041_1.jpg
A USS Arizona az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének Pennsylvania osztályú szuper-dreadnought csatahajója volt. Az Arizona megépítésére a kongresszus adott engedélyt 1913. március 4-én. A hajó gerincét 1914. március 16-án fektették le a brooklyni hajógyárban. Az Arizona 1941. december 7-én a csendes-óceáni amerikai flotta bázisán, Pearl Harborban süllyedt el, amikor a japánok váratlanul megtámadták a kikötőt. A roncs fölé később emlékművet építettek.

Evakuálásra váró Mochida család, 1942. május 8.

erdekes_fotok1042_1.jpg
Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök alig több mint két hónappal a Pearl Harbor elleni japán támadás után aláírta a 9066-os számú elnöki rendeletet, amellyel elrendelte, hogy a hadügyminiszter katonai övezetté nyilvánítson területeket, ahonnan "bárki vagy mindenki kitiltható". Ennek alapján nem sokkal később a nyugati parti államokat katonai övezetté nyilvánították, és 1942 tavaszán megkezdődött a japánok táborokba zárása. Akkor mintegy 127 ezer japán élt az Egyesült Államokban, 112 ezren közülük valamelyik nyugati parti államban.Az internálás keretében mintegy 120 ezer embert zártak internálótáborba, attól tartva, hogy az Egyesült Államok háborús ellenségével, azaz Japánnal rokonszenveznek. Az internáltak 62 százaléka amerikai állampolgár volt. Az internáltakat 1945-ben, a háború végén bocsátották szabadon, de csakis azzal a feltétellel, hogy hűségesküt tettek az Egyesült Államokra.

Egy kamikaze A6M Zero (balra fent) a USS Missouri (BB 63) páncélos hadihajó elleni támadás közben, 1945. április 11-én.

erdekes_fotok1043_1.jpg
1944 őszén Japán jelentősen meggyengült a hadviselés terén. Óriási veszteségeket szenvedett, 3 repülőgép-hordozót (400 géppel és közel 500 főnyi legénységgel) semmisített meg a szövetségesek hadereje. Tapasztalt pilótákat veszítettek, amikor 100 gépet ért találat. A japán hadiipar nem tudta pótolni a veszteségeket. Amikor a szövetségesek flottája közel nyomult a japán szigetekhez, a Fülöp-szigeteki olaj- és nyersanyagellátásuk forgott veszélyben. Ilyen körülmények között döntött a Japán Birodalmi Hadsereg vezetése a kamikaze taktika kidolgozásáról és bevetéséről. Ez a kényszer igazolta a hadirepülőgépek és az életüket is feláldozó pilóták harci bevetését.

Wattsi zavargások Los Angelesben, amelyek 1965. augusztus 11-én kezdődtek.

erdekes_fotok1044_1.jpg
55 éve tört ki Los Angelesben a wattsi zavargássorozat, Amerika nagy polgárjogi küzdelmeinek egyik erőszakba torkolló vadhajtása. Egy ártatlan közúti ellenőrzés fajult a rendőrök és a fekete felkelők összecsapásává, amely hat napon át vonta lángokba a várost, 34 halált és 40 millió dolláros kárt eredményezve.

Kelet-német állampolgárok menekülnek nyugatra a műszaki határzár drótkerítésén keresztül a berlini fal felállítása előtt, 1961-ben.

erdekes_fotok1045_1.jpg
1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt a szögesdrótot váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal. Létezésének szűk három évtizede alatt a fal egyre kifinomultabb, a szökést szinte teljesen lehetetlenné tevő határzárrá alakult át. Számos szökési kísérlet végződött a menekülők halálával. A fal 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátumává változott. 1989. november 9-én a berlini fal leomlása után, Helmut Kohl előterjesztett egy tízpontos programot a két Németország egyesítésére. A létesítmény legnagyobb részét a két német állam egyesülése után lebontották, napjainkban már csak egyes szakaszai láthatóak.

Egy amerikai tengerészgyalogos vállán az új japán barátjával, Saipan, 1944. július 11.

erdekes_fotok1046.jpg
Véres vasárnap, William Street, Londonderry, Észak-Írország, 1972. január 30.

erdekes_fotok1047_1.jpg
1972. január 30-án, a brit hadsereg katonái tüzet nyitottak ír szabadságjogi-tüntetőkre az észak-írországi Londonderry Bogside kerületében. Az esemény véres vasárnapként (angolul Bloody Sunday) vonult be a történelembe. A hadsereg és a tüntetők közötti összecsapásban 13 fegyvertelen civil meghalt és további 15 ember megsebesült (egyikük később belehalt a sérüléseibe).

Mercedes-Benz 190Dc beépített telefonnal. Németország, 1962.

erdekes_fotok1048_1.jpg
Salvador Dalí egy gondolában Velencében az 1961. évi velencei filmfesztiválon.

erdekes_fotok1049_1.jpg
Dr. James Hiram Bedford, a világ elsőként lefagyasztott embere.

erdekes_fotok1050_1.jpg
James Hiram Bedford a University of California-Berkeley pszichológia professzora veserákban halt meg 1967. január 12-én. Ő az első ember, akit krionikusan fagyasztottak le. Azóta több mint háromszázan követték példáját, és több ezren várnak arra, hogy haláluk után egyszer majd őket is lefagyasztják. Hogy mire jó a lefagyasztás? Ezek az emberek abban bíznak, hogy a jövőben valamikor a tudomány eljut arra a pontra, amikor vissza tudják őket hozni az életbe.

A Szarajevói téli olimpia megnyitója, 1984.

erdekes_fotok1051_1.jpg
Az 1984. évi téli olimpiai játékok, hivatalos nevén a XIV. téli olimpiai játékok egy több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény volt, melyet 1984. február 7. és február 19. között rendeztek meg a jugoszláviai Szarajevóban.

Donna Tobias, az első női mélytengeri búvár az Egyesült Államok Haditengerészetében, 1976.

erdekes_fotok1052_1.jpg
Beytüşşebap kurd falu fegyveres őrei, Hakkari tartomány, (Bakurê Kurdistan), Törökország, 1991.

erdekes_fotok1053_1.jpg
Arató András magyar villamosmérnök. „Hide the pain Harold” néven internetes mém lett az arcképéből.

erdekes_fotok1054_1.jpg
Sztrelka és Belka űrhajós kutyák: 1960. augusztus 19. és 20-án közel egy napot töltöttek a világűrben, a Szputnyik–5 fedélzetén, ezután épen és egészségesen visszatértek a Földre.

erdekes_fotok1055_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr816179552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása