A phaisztoszi korong.
2018. szeptember 16. írta: captain schuro

A phaisztoszi korong.

   A phaisztoszi korong a bronzkori minószi kultúra legfontosabb lelete, 15 cm-es írásos agyagkorong, amit az iraklioni Régészeti Múzeumban őriznek (Kréta, Görögország). 

A Phaisztoszi korong

phaisztoszi_1.JPG

A Hagia Triada közelében került elő az ásatáson a 101-gyel megjelölt épület 8-as szobája alól, 1908. július harmadikán. Megtalálója Luigi Pernier olasz archeológus volt.


A korong egy templom alagsorából került elő, amit tárhelynek használtak. Ezek az alagsori szobák csak felülről voltak megközelíthetőek, belsejük a Santorini-vulkán kitörésekor keletkezett hamuval és földdel volt tele. A számos földrengés következtében egy részük be is omlott. Az alagsorban csak föld és állati eredetű csontok voltak. A cella északi oldalán találtak egy hasonló korongot, amely jellegzetes krétai lineáris A írást tartalmazott.

A Phaisztoszi korong másolata

phaisztoszi_2.jpg

phaisztoszi_3.jpg

Jerome Eisenberg műtárgyak eredetiségvizsgálatával foglalkozó szakember szerint a korong és az azon talált megfejtetlen szöveg valójában egy modern hamisítvány lehet, amelyet Pernier hozhatott létre. A görög hatóságok eddig nem tették lehetővé, hogy Eisenberg személyesen is megvizsgálja a tárgyat, és a termolumineszcenciás vizsgálathoz sem járultak hozzá.


A phaisztoszi korong egyedi felfedezésnek bizonyult, a jelekkel teljességében megegyező feliratot tartalmazó lelet nem került elő. A korongon található feliratokat láthatóan előre elkészített formákkal (présminták) nyomták az agyagtáblára, spirálisan haladva kívülről befelé (vagy fordítva). Ezt követően az agyagkorongot magas hőfokon kiégették. A phaisztoszi korong egyediségét ez a nyomtatási technika adja: a korong pecsétnyomatok sokasága, melynek jeleit domború mintával nyomták az agyagba. A pecsételés és a pecséthengeres sorminták alkalmazása már régi mezopotámiai hagyomány, de ez az első ismert példája annak, hogy több különböző pecsétnyomó lenyomatával szöveget nyomtattak.


A korong tartalma mindmáig rejtély, a szakértők szerint az a legvalószínűbb, hogy egy naphimnuszt, vagy egy verses formába szedett teremtéstörténetet tartalmaz.


A oldal (eredeti példány)

phaisztoszi_4.JPG

B oldal (eredeti példány)

phaisztoszi_5.JPG

1. részlet

phaisztoszi_6.JPG

2. részlet

phaisztoszi_7.JPG

3. részlet

phaisztoszi_8.JPG

4. részlet

phaisztoszi_9.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr2414243607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása