A Nibiru bolygó
2018. szeptember 17. írta: captain schuro

A Nibiru bolygó

A Nibiru egy feltételezett bolygó a naprendszerünkben, amelyet William Pickering és Percival Lowell hibás alapokon nyugvó matematikai számításai alapján valószínűsítettek.

nibiru_1.jpg

Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunusz mozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a naprendszerben.

nibiru_2.jpg

A Naptól való feltételezett nagy távolsága miatt a bolygó Nap körüli keringési idejét több mint 3500 évre becsülték. A bolygó korábban a NASA weboldalán is megjelent mint újonnan felfedezett bolygó, akkor kapta a Planet-X (a tizedik bolygó) elnevezést. 1992-ben Myles Standish amerikai csillagász azt fejtegette, hogy a bolygók pályájában talált eltérések csak az adott kor mérési eszközeinek pontatlanságából erednek: túlbecsülték a Neptunusz tömegét. Még ma is folynak kutatások arra vonatkozóan, hogy a naprendszerünkben vannak-e további bolygók.


Zecharia Sitchin

nibiru_3.jpg

A Nibiru bolygó legendáját Zecharia Sitchin (1920-2010) orosz származású, az Egyesült Államokban élt újságíró és őstörténet kutató írta meg a világ számos nyelvére lefordított A tizenkettedik bolygó című könyvében. A könyvben a szerző kifejti, hogy a bolygó háromezer-hatszáz év alatt egy elnyújtott ellipszis alakú pályán kerüli meg a naprendszerünk Napját oly módon, hogy a naprendszerbe belépve a bolygók forgásirányával szemben halad. Sitchin könyveiben többször is kitér a Nibiru bolygóval kapcsolatos fejtegetéseire, melyeknek forrásául a sumer kultúra régészeti leleteire, ékírásos pecséthengerekre, nyelvi és csillagászati utalásokra hivatkozik. Sitchin munkásságát a hivatalos tudomány képviselői és az akadémikusok egybehangzóan áltudományosnak bélyegezték. A Nibiru bolygó legendája élénken foglalkoztatja a világvége teóriák gyártóit, és így a feltételezett bolygó folyamatos találgatások és feltételezések tárgyává vált.
A Nibiru sumer eredetű szó, Marduk főisten égi otthonát jelöli. Marduk főisten, miután megölte az Anunnakikat (a legenda szerint ők az égből érkezett megszállók voltak), felköltözött égi otthonába, a Nibirura.
A Nibiru az összeesküvés-elmélet-hívők körében népszerű, feltételezésük szerint 2012-ben kereszteznie kellett volna a Föld pályáját, és össze kellett volna ütköznie vele, bolygónk pusztulását okozva ezzel. Az UFO-hívők szerint a Nibiru törpecsillag, amely körül egy kisebb méretű bolygó kering, amelyen idegen humanoid lények élnek. Más feltételezések szerint a Nibiru egy mesterséges égitest, amin magas fejlettségű és nagy termetű, emberszerű lények élnek, akik az égitest Föld közeli periódusaiban rendszeresen meglátogatják az emberiséget, és jeleket, nyomokat hagynak Földünkön.

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7214246027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása