Az Olaszországban élő Fido (jelentése: hűséges) valószínűleg egy bombázás elől menekült el gazdáitól, s kóbor kutyaként éldegélt. 1941 novemberében a toszkániai Borgo városában talált rá egy téglagyári munkás, Carlo Soriani. A férfi észre vette, hogy az állalt megsérült, ezért hazavitte és meggyógyította. Miután Fido felépült, minden nap elkísérte gazdáját a buszmegállóhoz, ahonnan a férfi dolgozni járt, és délután ugyanott várta a gazdáját szállító busz érkezését. Ez két évig minden nap így történt.

Ám 1943.december 30-án a szövetségiek lebombázták a téglagyárat. Carlo Soriani rengeteg más emberrrel együtt életét vesztette. Fido azonban rendkívül türelmes volt, és továbbra is kijárt a buszmegálóhoz, hogy fogadhassa a gazdáját. A 14 évvel később bekövetkezett haláláig mindennap kiment a megállóhoz, vagyis több mint 5000-szer tette meg az utat feleslegesen. A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. Számos magazin írta meg élettörténetét, többek között a Time is. 1957-ben pedig a város polgármestere a gazda özvegyének jelenlétében egy aranyéremmel jutalmazta meg az állatot, sőt még ebben az évben egy szobrot is kapott. 1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét számos újságban bejelentették.