A British Museum az ötvenes években jutott hozzá a Dionüszösz Lükurgosz trák király feletti győzelmének pillanatait megörökítő, szőlőlevelekkel keretezett Lükurgosz-kupához, ami finom megmunkáltságával már megnyerte a muzeológusok szívét, de ezen kívül egy évtizedeken át megmagyarázhatatlan jelenséget is tapasztaltak rajta: hátulról megvilágítva az jádezöld helyett rubinvörössé vált.

Harminc év vizsgálatai sem tudták eldönteni, hogy az egyébként is szuperritka kupa anyaga üveg, vagy valamilyen drágakő, míg végül 1990-ben megszületett a megoldás: az üveg test igen apró, alig ötven nanométeres átmérőjű arany és ezüstrészecskéket tartalmaz, körülbelül század akkorákat, mint az átlagos sószemek.

Az igen kis mennyiség miatt a tudósok nem vetették el azt a lehetőséget sem, hogy az üveg csak véletlenül szennyeződött arany- és ezüstporral, a pohár készítőjének pedig fogalma sem volt arról, hogy ezek a részecskék léteznek, vagy bármilyen hatással is lesznek majd a kész termékre.

Azóta azonban további pohárszilánkokra bukkantak, melyek ugyanilyen optikai tulajdonságokkal rendelkeznek, így mára biztossá vált, hogy az anyagot szándékosan formálták ilyenre.

A modern tudomány által dikroizmusként ismert jelenségnek így ez vált a legkorábbi, mesterségesen készített példájává, de a történet itt nem ér véget, hiszen a részecskék jelenléte önmagában nem elég a más megvilágításban való színváltozáshoz, hiszen az apró arany- és ezüstdaraboknak szubmikroszkopikus kristályokká, vagy kolloidokká kellett válnia ehhez, a IV. századi római üvegmesterek rendelkezésére álló technológiákkal pedig elképzelhetetlennek tűnik egy ilyen, közel 1600 évvel később tökéletesre csiszolt folyamat sikere, így az üvegműveseknek egyszerűen szerencséjük volt, ha készíteni tudtak egy hasonlót.