Az amerikai légierő a második világháborúban erősen támaszkodott a Boeing gyártókapacitására. Miután a japánok 1941 végén váratlanul megtámadták Pearl Harbort, az Egyesült Államok japán bombatámadásoktól kezdte félteni a part menti területeit. Ezt megelőzendő, több stratégiai fontosságú gyárat is valamilyen álcával láttak el. A legkifinomultabban viszont a Boeing seattle-i telepét védték: egész kamu városrészt húztak fel csak azért, hogy elrejtsék a gyárat az esetleg arra tévedő japán vadászpilóták szeme elől.

A Boeing első seattle-i gyártelepe a harmincas évekre egyre inkább idejétmúlttá vált. Hogy a környéken tartsa, egy helyi kamionsofőr jelképes, egydolláros áron nagy földterületet bocsátott a cég rendelkezésére. Itt épült meg a Boeing 2-es számú gyártelepe még 1936-ban. A Pearl Harbor-i esemény idejére a telep már 165 ezer négyzetméteresre bővült. Itt gyártották többek között a B-17-es (összesen 6981 darabot), B-29-es, B-47-es és B-52-es bombázókat is.

A telep védelme ezért különösen fontos volt az amerikaiknak. Hogy az álca hihető legyen, a feladatra egy hollywoodi díszlettervezőt, John Stewart Detlie-t bérelték fel, aki le is vezényelte a 93 ezer négyzetméteres városrész megépítését: a gyártetőkre komplett díszletet húzott fel kamu házakkal, utakkal, fűvel-fával, kerítéssel és autókkal.

Az eredmény a levegőből nézve olyan meggyőzőre sikerült, hogy nem is az volt félő, hogy bárki kiszúrja, hogy álca, hanem hogy a furnérváros idillje a környező ipari területtől ütött el feltűnően. Végül nem került sor arra, hogy élesben is kiderüljön, mennyire állja meg a helyét, mert se a japánok, se más ellenséges nemzet légi ereje a közelébe se ment Seattle-nek. A díszletek alatt mindenesetre 30 ezer ember dolgozott, a gyár havi 300 bombázót gyártott a hadseregnek.

Az álcát a második világháború után eltávolították, de maga a gyár még a hidegháború alatt is üzemelt. Később azonban a Boeing beszüntette a gyártást a telepen, amelyet végül 2010-ben kezdtek el lebontani, a terület egy részét visszakapta a természet.