Az Orosz fakopáncs
2018. szeptember 23. írta: captain schuro

Az Orosz fakopáncs

Az amerikaiak először Orosz fakopáncs (Russian Woodpecker) emlegették, míg a szovjet specialisták Duga néven ("Körív") ismerték. A köznép - már aki beszélt róla egyáltalán - a méretei miatt "Tésztagyárnak" nevezte azokat a létesítményeket, amelyek fő feladata az amerikai ballisztikus rakéták indításának érzékelése volt. És így értelemszerűen a szovjet válaszcsapás elrendelésének elindító mozzanata.

 fakopancs1.jpg

Az elnevezést Andy Clark floridai rádiós (amatőr hívójele: W4IYT) adta annak az éterben tapasztalható ismétlődő harkálykopácsolásra emlékeztető 10 Hz-es kattogásnak, ami a rövidhullámú sávban volt tapasztalható 1976 júliusa és 1989 decembere között és természetesen zavarta az amatőr rádiózást a polgári repülés kommunikációját és a rádiós műsorszórást is.

 fakopancs2.jpg

Ezt a hangot a szovjet korai rakéta-előrejelző rendszer részeként telepített Duga típusú (NATO-kódja: Steel Yard) horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátorok által kibocsátott rádiójelek interferenciája okozta.

 fakopancs3.jpg

A szovjetek már a 60-as években elkezdtek dolgozni a ballisztikus rakéta elhárító rendszereket kiszolgáló korai előrejelző radarokon, de a legtöbb ilyen korai elképzelés azon alapult, hogy a radarok "lássák" a felbocsátott rakétákat (line-of-sight). Ez a látótávolsága ugyan nagy volt, de még sem annyira nagy, hogy elemezni lehessen, honnan jön a témadás. Mivel abban az időben a szovjet műholdak felszereltsége erre a feladatra még nem volt alkalmas a választás a horizont mögé látó radarokra esett.

 fakopancs4.jpg

Az első kísérleti rendszert, Duga-1 néven, Ukrajnában Mikolajiv helyiség közelében építették meg, ahonnan sikeresen észlelték a 2500 kilométerre lévő Bajkonur Űrközpontról startoló rakétákat. Ezt követte a Duga-2 kísérleti rendszer, ugyanitt, amely képes volt követni a Távol-Keletről és a Csendes-óceánon tengeralattjáróról indított rakétákat. Mindkét radarrendszer kelet felé nézett és meglehetősen alacsony teljesítményű volt, de a koncepció bevált és megkezdődött az igazi működőképes rendszer építése Duga-3 néven. A GoogleMap-on adó és vevőállomások.

 fakopancs5.jpg

Az új Duga-3 rendszernél az adó és a vevő között mintegy 60 km távolság volt és 1976-tól kezdett működni és idegesíteni a rádióamatőröket, vagyis az Orosz Harkály el kezdett kopogtatni. Az adóteljesítmény becslések szerint elérte a 10 MW-t. Az okosok bemérték, hogy honnan jönnek a jelek és a nyomok Ukrajnába vezettek, majd további pontosítások után megtalálták a kopogás forrását egy akkor jelentéktelen kisváros közelében, amit úgy hívtak, hogy Csernobil.

 fakopancs6.jpg

Bár a legkorábbi jelentések is azt gyanították, hogy ez egy horizont mögé látó radarrendszer és ez maradt a legnépszerűbb hipotézis a hidegháború alatt, mégis számos más elmélet jelent meg. Például, hogy zavarják a Szabad Európa Rádió adását, de ezt hamar kizárták, mert a Harkály történetesen a moszkvai rádiót is zavarta.

 fakopancs7.jpg

Ez így tartott a 80-as évek végéig, akkor a jelek ritkábbá váltak, majd 1989-ben el is tűntek. Bár a Duga-3 leállításának okát nem hozták nyilvánosságra, de ennek fő oka valószínűleg az volt, hogy a Szovjetunió a 80-as évek végére "belerokkant". a hidegháború fegyverkezési versenyébe. A másik tényező az lehetett, hogy az USA addigra sikeresen kifejlesztette a korai előrejelző műholdak rendszerét, amely azonnal, közvetlen és rendkívül megbízható figyelmeztetést adott, míg a radar alapú felderítésnél mindig számolni kell az esetleges ellenséges és légköri zavarokkal. Egyes jelentések szerint a távol-keleti létesítményt (adó és vevő) Komszomolszk-na-Amure közelében 1989. novemberében vonták ki a rendszerből. Az eredeti Duga-3 a szerencsétlenül járt csernobili erőmű 30 kilométeres zónájában van és teljesen leállították, de a maradványok még mindig látszanak.

fakopancs8.jpg

fakopancs9.jpg

fakopancs10.jpg

fakopancs11.jpg

fakopancs12.jpg

fakopancs13.jpg

fakopancs14.jpg

fakopancs15.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr9914258325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása