Lohner-Porsche Semper Vivus az első hibrid autó.   
2018. október 09. írta: captain schuro

Lohner-Porsche Semper Vivus az első hibrid autó.   

lohner-porsche1.jpg

1898-ban az akkor csupán 18 éves Ferdinand Porsche, a mai Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG alapítója épített egy 3,5 lóerős villanymotort, amely elég kicsi és lapos volt ahhoz, hogy egy kerékagyba beépítsék, majd két évvel később az osztrák Ludwig Lohner & Co. "kocsigyár" közreműködésével elkészítette a világ első fullhibrid tanulmányautóját, a "Benzin elektrischen Mischbetrieb" Semper Vivus-t. 

 lohner-porsche2.jpg

Az összkerékhajtású "ős-SUV" hátsó kerekeit benzin-, az elsőket a kerékagyba épített villanymotor hajtotta - ez napjainkban is az egyik legmodernebb fullhibrid benzin-elektromos hajtás. 

 lohner-porsche3.jpg

A múlt és a jelen között van egy másik párhuzam is: a világ első hibrid autójának sorozatgyártását és elterjedését 1900-ban is ugyanazok az okok hátráltatták, mint a mai hibridekét. Gyártása drágább és ezért ára is lényegesen magasabb lett volna, mint egy benzinmotoros autóé, valamint az akkumulátorok hatalmas súlya és rövid üzemideje miatt sem számíthatott igazán átütő sikerre a vásárlók körében.

lohner-porsche4.jpg

lohner-porsche5.jpg

lohner-porsche6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7414292073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása