Nagy-Ston erődítményrendszere - Ston kisváros és község Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében, a Pelješac-félsziget bejáratánál. A település két részből, Nagy-Stonból és Kis-Stonból áll. 1333-ban két Ston Raguza birtokába került, s ezzel stratégiai fontosságot kapott, a várost előretolt erődítménnyé építették ki oly módon, hogy a Kis-Stoni-csatornától a Nagy-Stoni-öbölig húzódó bástyákkal megrakott várfallal vágták el a Pelješac-félszigetnek itt legkeskenyebb részét. Az erődrendszert a 14. századtól a 16. század elejéig olasz építőmesterek tökéletesítették, biztosítva a köztársaság uralmát. Kis- és Nagy-Ston városfalai és bástyái, a hagyomány szerint a kínai nagy fal után következő legnagyobb fennmaradt védőfalak.

Kumbhalgarh erőd - az ÉNy-indiai, Rádzsasztán államban. Az erőd a 15. században épült, majd a 19. század folyamán még tovább kibővítették. Az Aravalli-hegység mélyén megbúvó erőd megközelítése még napjainkban is nehézkes, de megéri a fáradságot. A fellegvárat, amelybe hét erődített kapun keresztül lehet bejutni, roppant védművek övezik, valóságos sasfészekként trónol egy hegycsúcson. Az 1050 m magasan stratégiai helyet elfoglaló vár Mévár szeme néven is ismert volt, mert kitűnő rálátást nyújtott a környékre. Rádzsásztán egyik legbevehetetlenebb várának tartották. Falai olyan szélesek voltak, hogy hat lovas lovagolhatott rajtuk egymás mellett. A lőrésekkel ellátott várfalak a kisebb Kartárgarh-várat, számos palotát és templomot, víztározókat és istállókat zárnak közre.

Sacsayhuaman erődje – Ezt a rejtélyes inka várat állítólag harmincezer munkás hetven év alatt építette fel, de egy krónikás sem ad kielégítő magyarázatot arra, hogy milyen módszerrel, milyen technológiával emelték helyükre az irdatlan tömegű köveket. Ez az építmény gigantikus méretű. Olyannyira, hogy legjobb tudomásunk szerint ez volt a valaha emelt legnagyobb inka épületkomplexum. Elég csak azt megemlíteni, hogy háromszoros bástyasorának csupán egyetlen sarokköve eléri a nyolc méteres magasságot és az öt méteres szélességet. A helyenként teraszosan elhelyezett falakat átlagosan 50 tonnás tömbök alkotják, de találunk köztük sokkal nagyobb példányokat is. Egyes sarokkövek tömege eléri a 360 tonnát.

Nagy-Zimbabwe - Zimbabwéban a sona nép egykori fővárosa, az afrikai kontinens második legjelentősebb régészeti lelőhelye. A 11-15. században épült, 23 hektáros épületegyüttes az afrikai vaskor jellegzetességeit viseli, de száraz falazással, habarcs nélkül felhúzott, kőből és nyers téglából rakott épületei eltérnek a régió kulturális hagyományaitól (errefelé általában fából és sárból építkeztek). A 11-14 század között épült Nagy-Zimbabwe hatalmas falait habarcs nélkül, szabályos sorokban elhelyezett, tégla formára faragott gránittömbökből rakták. Az építményeket nem fedték be, nincsenek íves szerkezetek, kupolák. A maradványok három épületegyüttesre oszthatók, amelyek az „Akropolisz”, „Nagy karám” és a „Romok völgye” fantázianeveket kapták. Nagy-Zimbabwe hatalmas falrendszere az afrikai civilizáció legnagyobb kőből épült műve.

Hadrianus fala - Észak-Angliában található: az egyik tengerparttól a másikig húzódó kőfal, melyet a római korban Britannia provincia határára építettek. Az építmény keletkezése előtt néhány nemzedékkel, 43-ban a római légiók megtámadták Britanniát. Északi irányba haladva, 84-ben sikerült legyőzniük a Skócia északkeleti felében fekvő Mons Graupiusban vívott csatában a kaledóniai törzseket. Róma diadala tiszavirág életűnek bizonyult és amikor 122-ben Hadrianus megérkezett Britanniába, a római csapatok már visszavonulásra kényszerültek, egészen a Tyne-völgyig. Ott kialakították a Stanegate-vonalat, és erődítmények sokaságát hozták létre ennek védelmére. Ily módon mintegy 120 kilométer hosszan védővonalat vontak Corbridge-től a nyugaton fekvő Carlisle-ig. Minthogy a barbárokat Britanniában nem sikerült legyőznie, feltartóztatásukra Hadrianus a Tyne-völgytől északra hatalmas falat építtetett. A római hadsereg nyolc év alatt építette meg a falat. A fal 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles, egyik tengerparttól a másikig húzódik. A falat római mérföldenként (1481 méter) erődökkel egészítették ki. Két erőd között meghatározott távolságban két-két bástyát helyeztek el. Az erődökben sok ember fért el, de a katonák többsége a faltól délre állomásozott. Ezen azonban változtattak, tizennégy új erődítményt építettek fel, amelyekben több tízezer római katona volt. A bástyákkal, tornyokkal és erődítményekkel megerősített fal mellett a rómaiak utakat is építettek és azok mentén létrehozták ellátó központjaikat.

A Siratófal (más néven Nyugati Fal) a második templom idejéből (Kr. e. 516 – Kr. u. 70) való támfal Jeruzsálemben. A Siratófal név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. A Szentély maga gigantikus méretű volt: ma látható darabja, a Siratófal, külső falának egy töredéke csupán. Heródes nyolc éven át gyűjtötte az alapanyagokat hozzá. Az építéshez melyen 10 ezer ember dolgozott, átlagosan 10 tonnás kőtömböket használtak, de akad köztük 400 tonnás darab is. A kőtömbök tökéletesen illeszkednek egymáshoz, nem tartja őket össze habarcs. Heródes temploma olyan magas volt, mint egy húszemeletes ház, és egymillió ember befogadására volt alkalmas: ezt úgy érték el, hogy a Moria hegyet, melyen a Szentély áll, feltöltötték, és egy hatalmas, 480×300 méteres teret építettek az épület köré. A Siratófal a jeruzsálemi óváros vallásiemlék-együttesének, a Templom-hegynek a része. Szent hellyé azért vált, mert közel esik a Templom-hegyi egykori Szentélyek Szentélyéhez, a zsidó vallás legszentebb helyéhez. A Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely, mivel egyrészt magára a Templom-hegyre való belépést a legtöbb rabbi tiltja, másrészt a hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást azonban igen.

A kínai nagy fal - az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek (részben a hunok) támadásaitól. Az első védelmi rendszert Csin Si Huang-ti kezdte kiépíteni az i. e. 210-es években a Hadakozó fejedelemségek korának korábbi falszakaszait felhasználva. A későbbi dinasztiák némelyike új erődítményeket húzott fel (Han, Szuj, Ming), míg más korszakokban a falat egyáltalán nem használták. A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt. Mivel a fal nem összefüggő, egységes építmény, hanem különböző korokban, egy több száz kilométer széles sávban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nem lehet megállapítani. Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6352 km-re teszi, de más becslések 3000-10 000 km között ingadoznak. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Sanhajkuan átjáró a Pohaj-öböl partján, legnyugatibb vége pedig a Csia Jü-kuan átjárónál található Kanszu tartományban. Egy 2009-ben közzétett eredmény szerint a kínai nagy fal 290 kilométerrel hosszabb, mint eddig gondolták, majd 2012-ben is egy újabb 100 km-es szakaszára bukkantak a mongol határnál. Kína északnyugati területén, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület közelében, archeológusok csoportja egy ötszáz kilométer hosszú falrészt talált. A hosszú építményt egyértelműen a nagy fal egy szakaszaként kell kezelni. A nagy fal hossza ezzel a szakasszal együtt most már eléri a 7200 kilométert, ha pedig összeadjuk az összes – hegyvonulatokon kígyózó, sivatagokon, pusztaságokon, mocsaras területeken át vezető – falszakaszt, akkor hosszuk meghaladja az 50 ezer kilométert, ami a mai számítások szerint még autóval is csak kb. 20 nap alatt lehet megtenni.