A Hal Saflieni-i hipogeum i. e. 3300 és i. e. 2500 között épült föld alatti sírtemplom Paola település közelében, Máltán. A Hal Saflieni-i sírbolt a máltai megalitikus templomok civilizációjának legeredetibb és legrejtélyesebb építménye, amely az élők és holtak világát egyesítette a termékenység istennőjének fennhatósága alatt.
A Hypogeum, 1910 körül
A mészkősziklába vágott, föld alatti építmény három szintes, bonyolult szerkezetű labirintus; több mint húsz teremből álló barlangrendszerét, az ősi szigetlakók kő- és csonteszközökkel alakították ki. A hipogeum kultikus- és temetkezőhely volt; kollektív sírokat rejtő helyiségeiben 6-7000 ember földi maradványait helyezték el. Ezek a bonyolult, karéjos építmények oltáraikkal, kapuikkal, vésett köveikkel az őskori emberek kifinomult hitvilágáról, szertartásairól ... magas fokú technikai teljesítményéről... tanúskodnak.
Bejárat és alaprajz
A több mint 20 - természetes és emberkéz vájta - teremből álló barlangláncolat tagjai egymásból nyílnak; teljes területe meghaladja az 500 négyzetmétert. A helyiségeket folyosók és a kultusz céljaira használt 10,5 méter mély terek kötik össze.
Első szint - i. e. 3600 / 3300: Az első szint rendkívül egyszerű - egy hatalmas üregből, a központi átjáróból és temetkezési kamrákból áll - feltételezetten azért, mert a templomsír közvetlen közelében megindult modern építkezések során ezt a szintet (még a templom felfedezése előtt) majdnem teljesen lerombolták. A szint mennyezete mindössze egy méterrel, padlózata 2,9 méterrel van a földfelszín alatt.
Második szint - i. e. 3300 / 3000: A középső szint, amely 4-6 méterrel van a földfelszín alatt csodálatos, egyben félelmetes képet mutat. Azért rendkívüli, mert egyes kamrák kőmennyezetükkel együtt teljes épségben megmaradtak - a hipogeum egyes részei több mint 5000(!) évesek. A helyiségek fő vonulata észak-déli elrendezésű. A sírbolt központi része a Váróterem a fő temetkezőhely, innen észak felé indulva az ún. Orákulumszobába, majd a Díszes terembe juthatunk; dél felé haladva pedig a Fő szobába és a kultusz céljait szolgáló Sancta Sanctorumba vezet az út. Minden helyiségben álboltozatos tető, szemöldökköves állajtók és lekerekített architrávok vannak. A második és harmadik szint termeinek íves falait és mennyezeteit vörös okkerrel készült spirális díszítések, geometrikus sziklafaragások díszítik, oltárok és fülkék tagolják.
Mészkőajtók
Orákulumszoba: Az "orákulumszoba" durván négyszögletes alaprajzú helyiség. Falába embermagasságban egy apró fülkét vájtak; az ebben a kicsi üregben kimondott vagy akár csak elsuttogott szavak a nagyszerű akusztikának köszönhetően mindenhol kiválóan hallhatóak. "A kései ókorban a jósokról azt tartották, hogy beszélgetni tudnak a halottakkal. Aki a jós megváltozott hangját hallotta vissza a kamrában, joggal feltételezhette, hogy egy halott őse válaszol neki, a jós mint médium közvetítésével", vagy talán így juttatta el üzeneteit a pap az Alvó Hölgy alakjában ábrázolt papnőnek. Az építmény akusztikáját szakértők is vizsgálták. A szoba mennyezetét vörös okkerrel készült spirális díszítések borítják. "A vörös okker a vér, az élet és az újjászületés szimbóluma, és a halottak kultuszával hozható összefüggésbe."
Hal Saflieni
Díszes terem: Az orákulumszobát elhagyva egy kalapácsnyomokkal, geometrikus domborművekkel, és festett spirálokkal díszített kis helyiségbe jutunk. Az átjáró jobb oldalánál emberi kezet formáló kő véset (petroglifa) látható.
A Hypogeum felülnézeti modellje
Fő szoba: A helyiség kör alaprajzú, falait átjárók, állajtók és falfülkék borítják. A helyiség melletti gödörben találták meg a Vallettai Régészeti Múzeum egyik legféltettebb kincsét, az Alvó Hölgy szobrát. "A szobor rituális áldozat, vagy jós által ajánlott betegséggyógyító kúra egyik kelléke lehetett. Más vélemények szerint a parányi Alvó Nő inkább álmodó papnő volt. A transzállapotban levő jós, akárcsak a krétai kígyós és mákgubós istennők - a későbbi delphoi jövendőmondókhoz, vagy a római kori látnok Sibyllához hasonlóan - bódító hatás alatt álltak. A tudósok feltételezik, hogy a Fő terem számos falfülkéjét "alvásra" használták. Ám az még ma sem tisztázott, hogy a föld alatti teremben alvás mint ihletet, a holtak birodalmából jóslatot hozó valódi álom, vagy egy ókori kultikus gyógymód, az "inkubáció" része, vagy a haldoklók utolsó elalvásának helyszíne, illetve a temetési szertartások előtt a halottak ravatala volt.
Az Alvó Hölgy, Nemzeti Régészeti Múzeum, Valletta
Szentek Szentje: A második szint termeinek déli csücskében található legbelső szoba a Szentek Szentje, amelynek érdekessége, hogy bejáratát gondosan faragott háromszoros triliton díszíti.
Harmadik szint - i. e. 3150 -2500: A legalsó szint padlózata 10,6 méter mélyen van. Itt már nem találtak sem csontokat sem tárgyakat, csak vizet. Azt feltételezik, hogy tárolóhelyiségek lehettek, talán gabonatárolók.
A helyszín már a kőkor Zebbug-szakaszából tartalmazott régészeti emlékeket, tehát már az első templomok építése előtt használatban volt. Ettől kezdve egészen a Tarxien-szakaszig, a templomépítő közösség összeomlásáig használták. A "Szentek szentje" mögötti helyiséget az építés kezdeti fázisában félbehagyták, valószínűleg erre folytatódott volna a bővítés, ha a templomépítők kultúrája nem ér hirtelen véget. A hipogeum a Tarxien és a Kordin templomokkal együtt szolgálhatott ki egy közösséget.
A hipogeumot 1902-ben egy véletlen baleset kapcsán fedezték fel, amikor egy építőmunkás csatornaásás közben beesett az egyik sziklakamrába. Az első rajzokat és tanulmányokat Emmanuel Magri atya, Jezsuita szerzetes készítette 1903-ban; aki 1907-ben váratlanul meghalt, mielőtt kutatási eredményit a nyilvánosság elé tárta volna. A helyszín feltárását a máltai régészet atyja, Sir Themistocles Zammit a Nemzeti Múzeum igazgatója folytatta 1905-1911 között. A hipogeum együttesét 1992-1996 között restaurálták. A falak és a festések állagmegóvása érdekében a szentélyek mikroklímáját óvni kell ezért szigorú műemlékvédelem alatt áll. Naponta mindössze nyolcvan látogató tekintheti meg, tíz fős csoportokban.
A régészet hivatalos álláspontja szerint a hipogeum egyértelműen temetkezési hely - ezt a benne talált hatalmas mennyiségű emberi csont mellett nehéz is vitatni - ám temetkezési rítusokra szinte semmilyen tárgyi emlék nem utal. Szinte biztos, hogy a nagy termekben zajlottak valamiféle szertartások, erre utal a jósló termek és falba vájt lyukak jelenléte. Más elméletek szerint: "Némelyik kutató azt feltételezi, hogy a hipogeum volt a helyszíne azon papnők beavatásának, akik a nagy Anyaistennőt, a Magna Matert szolgálták"; mások szerint napisten kultikus temploma volt. Abban azonban mindenki egyetért, hogy olyan kultuszhely lehetett, amely nem állt nyitva a hívők előtt, hanem bizonyos fajta szertartásokat végeztek benne; emellett a népesség másodlagos temetkezési helyéül szolgált.
