A világ legsavasabb tava és egy kénes gázokat kibocsátó szolfatára mellett, embertelen környezetben dolgoznak ezek a kénbányászok Indonéziában, Kelet-Jáván. A kén a vegyipar egyik legfontosabb alapanyaga. A textil- és papíriparban, gumigyártásban, műtrágyagyártásban, gyógyszerek és kozmetikumok előállításában is szerepe van. Habár a kén előfordul a természetben elemi formában is, manapság viszont már többnyire mesterségesen, a kőolajfinomítás melléktermékeként kerül előállításra. Kivétel az Ijen vulkán krátere, ahol mai napig folyik a bányászat.
A Jáva szigetének keleti részén található Ijen hegységben a 200 ott dolgozó munkás ősi módszerekkel, kézzel töri fel, pakolja kosarakba a sziklába épített kerámiacsövekből feltörő vulkanikus gázok lehűlésekor a jól ismert formájában, kristályos kőzetként kiülő ként. Egy-egy teljesen megrakodott kosár akár 100 kilogrammot is nyomhat, ráadásul az ezt cipelő munkásoknak savas tóból párolgó mérgező ködben egy 45-60 fokos emelkedőn kell felkapaszkodniuk 300 métert, hogy elérjék a kráter szélét. Innen még három kilométert kell gyalogolniuk a gyűjtőpontig, ahol lemázsálják a ként. Egy-egy kosár tartalma nagyjából 13 dollárt ér, egy munkás naponta kétszer fordul – az így kitermelt 14 tonna mindössze 20 százalékát teszi ki annak a mennyiségnek, amit a hegy megtermel.
forrás: http://zefirka.net/2019/03/06/kak-dobyvayut-seru-v-indonezii/
