A spanyolnátha („La Grippe”) 1918–19-ben az influenza A vírusának első és egyúttal legpusztítóbb, világméretű járványa (pandémia) volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy 3-5 százalékát megbetegítette. Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború. 1918. októberben és novemberben tetőzött a járvány, majd decembertől kezdve egyre kevesebb áldozatot követelt. A két évben mintegy 1 millió (a legszerényebb becslések szerint 2 millió, a legmerészebbek szerint 10 millió - áldozatot követelt a világon), 17 millióan haltak meg a járványban Indiában és orvosi statisztikusok szerint csak Európában több mint kétmillióan haltak meg. Ezzel a „teljesítményével” a spanyolnátha az emberi történelem legtöbb áldozatot szedett járványa volt.
Nagy influenza világjárványok periodikusan, 30-40 évente törnek ki, ezekben az A variáns játszik szerepet. Az influenzavírus különleges evolúciós képességekkel bír: a vírus replikációja során gyors genetikai változásokon megy át: az antigénsodródás miatt az influenzavírus kivételesen gyorsan képes megváltozni. A folyamatosan kialakuló új vírusok időnként a szokásosnál virulensebbek lehetnek, és új fajokat támadhatnak meg.
Az 1918-as vírust 86 évvel a járvány után, 2005-ben sikerült laboratóriumi körülmények között szekvenálni egy, a fertőzésben meghalt eszkimó asszony Alaszkában eltemetett, a permafrosztnak köszönhetően épen maradt maradványaiból és katonák szöveteiből. Az analízis szerint ugyanúgy a H1N1 influenzatörzs volt a felelős, mint a legutóbbi globális fertőzésnél, a 2009-es világjárványnál. A vírus 1918-ban zoonózissal valószínűleg előbb madárról sertésre, majd sertésről emberre terjedt át. A jelek szerint valamivel veszélyesebb volt a legtöbb ismert influenzatörzsnél, ugyanis a felső légutak helyett közvetlenül a tüdőt támadta, ez pedig sokaknál gyors és végzetes lefolyást, tüdővérzést, légzési elégtelenségeket eredményezett.
Bár a vírusokat a 19. század végén már felfedezték, a virológia 1918-ban még nagyon fejletlen volt, az orvosok az influenzát többnyire még mindig bakteriális eredetűnek gondolták. A közegészségügy is gyerekcipőben jár még: ahol gyorsan lezárták a közösségi helyeket, hatékonyabban küzdöttek a vírus ellen, voltak fertőtlenítő spray-k és maszkok, de a professzionális orvoslás igazából nem volt még hatékony az influenzával szemben.
Amikor a kétezres években újra előállították a vírust, a laboratóriumban megfertőzött majmok az immunrendszerük túlreakciója, az úgynevezett citokin vihar miatt pusztultak el. Ugyanez okozhatta annyi ember halálát száz évvel ezelőtt is. De mára az is kiderült, hogy a legtöbben nem közvetlenül az influenzába haltak bele, hanem a gyakori felülfertőzésekbe. A legyengült szervezet könnyen kapta el a bakteriális tüdőgyulladást, sokaknál igazából ez bizonyult végzetesnek.
Az elkékült betegek a tüdejükben lévő vér és folyadékok miatt hiába próbáltak oxigénhez jutni, gyakorlatilag megfulladtak saját testnedveikben. New Yorkban volt, amikor egyetlen nap alatt 800-an haltak meg a fertőzésben.
