Vojteket, a medvebocsot 1942-ben találták Iránban, és a II. Lengyel Alakulat 22-es számú tüzérségi ellátó egységének katonái fogadták örökbe.

A katonák konzerv tejjel itatták egy üres vodkás üvegből, és gyümölccsel, narancslekvárral, mézzel és sziruppal etették. 

Sokszor jutalmazták sörrel, ami a kedvenc italává vált. Emellett szeretett dohányozni és megenni a cigarettát.

Az Iránból Palesztínába vezető hosszú út alatt a medve lett a 22. egység nem hivatalos kabalája. Ott ült a katonákkal a tábortűznél, evett, ivott és a sátorban aludt velük. 
Amikor az autókonvoj úton volt, Vojtek általában az egyik dzsip utasülésén ült, kidugta a fejét az ablakon és a frászt hozta az utca népére.

A brit hadvezetés nem engedélyezett semmilyen állattartást a táboraiban, ezért a lengyel katonaság hivatalosan besorozta - Vojtek közlegény rangot kapott (a háború végén tizedes ranggal szerelt le), kapott számot és ettől a pillanattól kezdve szerepelt az egység hivatalos névsorában is.

A lengyelek számára a háború legkeményebb megpróbáltatása a Monte Cassio-i ütközet volt. A harcok alatt Vojtek lőszeres ládákat cipelt az ellátmányt szállító teherautóktól a frontvonalon elhelyezett tüzérségi ütegekig.

Tetteivel olyan tiszteletet vívott ki a katonatársai között, hogy az összecsapások után a 22. egység a hivatalos jelvényét megváltoztatta: ezután a kép Vojteket ábrázolta, ahogy a mancsaiban tartva cipeli egy mozsárágyú töltényét.

A háború után a lengyel katonaság egyes egységeit - köztük Vojteket is - átirányították Skóciába. Lengyelország szovjet irányítás alá került. Vojtek a hátralévő életét az edinburgh-i állatkertben töltötte, ahol mindig felélénkült, ha lengyel beszédet hallott a látogatóktól.

Vojtek a II. világháború hőse lett, szobrokat és emléktáblákat állítottak bátor szolgálata emlékére Lengyelországban. Edinburgh-ban, a londoni és a kanadai háborús múzeumban. 1963-ban halt meg, 22 éves korában.