Evelyn Nesbit, Amerika első szupermodellje   
2018. november 03. írta: captain schuro

Evelyn Nesbit, Amerika első szupermodellje   

Evelyn Nesbit (1884. december 25. - 1967. január 17.), amerikai modell és színésznő.evelyn_nesbit_1.jpgEvelyn édesapja korán meghalt, és sajnos csak a rengeteg adósság maradt utána, ami miatt Evelyn már 14 évesen kénytelen volt modellként dolgozni. Kizárólag teljesen felöltözve ült modellt különböző festőművészeknek - édesanyja mindenről tudott, sőt, támogatta lánya meredeken felfelé ívelő karrierjét. Mikor aztán 1900-ban Pennsylvániából New Yorkba költözött, szó szerint minden férfi a lába előtt hevert.

Evelyn Nesbit, 1903evelyn_nesbit_2.jpgJohn Jacob Astor kegyeltje, James Carroll Beckwith vette a szárnyai alá a fiatal szépséget, akit a buzgó festőművészek nem győztek megfesteni, olyan sok megbízást kapott. Ezen kívül a női magazinok is előszeretettel közölték le Evelyn fiatal, ártatlanságot sugárzó arcképét.

Evelyn Nesbit, 1902evelyn_nesbit_3.jpgVégül aztán szinte mindenütt Evelyn fotóját lehetett látni. Egymást érték a megbízások. Nem csak az újságokban, hanem naptárakon, képeslapokon is visszaköszönt az arca. Egyszer romantikus lányt, másszor görög istennőt ábrázoltak vele, de még gésának is beöltöztették. 


Evelyn Nesbit, James Carroll Beckwith festményén 1901 körülevelyn_nesbit_4.jpgAz újságok a 20. század fordulóján kezdték felfedezni, hogy nem csak megrajzolt képekkel lehet illusztrálni a cikkeket, hanem élő emberek fotóival is. Evelyn tehát egy nagy sebességgel változó kor első szupermodellje lett.

Evelyn Nesbit, 1901evelyn_nesbit_5.jpgMiután Evelyn már egyfajta celebnek számított, szinte természetes volt, hogy 1901-ben - tehát csupán egy évvel New York-ba költözése után - a Broadway-n is felkérték egy mellékszerepre, amit kis idő múlva már egy szöveges szereposztás követett.

Stanford Whiteevelyn_nesbit_6.jpgHihetetlen, de a fiatal lány már az első Broadway-szerep során megfogta az isten lábát. Ebben az időben ismerkedett meg ugyanis Stanford White-tal, a neves építésszel, akinek a nevéhez olyan híres épületek fűződnek, mint a Madison Square Garden, a Tiffany's vagy a Cornelius Vanderbilt család otthona. Stanford White volt az, aki kihúzta a nyomorból Evelynt és családját, biztos megélhetést biztosított számára és családjának. De végül ő lett Evelyn veszte is. Mikor ugyanis évekkel később Evelyn már férjes asszony volt, milliárdos férje nem tudott együtt élni azzal a tudattal, hogy Evelyn korábbi életében más férfiak is voltak - betegesen féltékeny volt a múltjára. Egy ilyen féltékenységi roham végül oda vezetett, hogy Harry K. Thaw, Evelyn férje, aki "csupán felesége jó hírét kívánta megvédeni", pisztolyt fogott és egy Madison Square Garden-i előadás után lelőtte Evelyn korábbi szeretőjét, Stanford White-ot.

Harry Kendall Thawevelyn_nesbit_7.jpg Evelyn férjét a gyilkosság után természetesen beperelték emberölés vádjával. A tárgyalás során olyan szörnyű részletek derültek ki Evelyn életéről, hogy egy vallási csoport be akarta tiltani a tárgyalás sajtóközleményeit. Többek között arra is fény derült, hogy Evelynt nem csak férje, hanem korábbi szeretője, Stanford White is bántalmazta, sőt, édesanyja pedig borzalmas dolgokra kényszerítette.

A New York American címlapja a gyilkosságról, 1906. június 26.evelyn_nesbit_8.jpgA tárgyalótermet ellepték a botrányra éhes tömegek. Ne felejtsük el, akkoriban még nem volt tévé, ami otthon szórakoztathatta volna a nagyközönséget! Amerika történelmében először fordult elő, hogy az esküdtszéknek vissza kellett vonulnia, különben újabb botrányba fulladt volna a tárgyalás. Végül életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Evelyn férjét, akit egy elmeklinikán kezeltek élete végéig. De Evelyn Nesbitet nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladta volna! Az őt ért traumákból felépülve saját, önálló életet teremtett magának.


Evelyn Nesbit és fia, Russell William Thaw, 1913evelyn_nesbit_9.jpgNémafilmekben szerepelt, gyermekét nevelte, és két önéletrajzot is megjelentetett kalandos életútjáról. Számos könyv és film is feldolgozta Evelyn hányattatott sorsát, nem régen, 2010-ben futó filmsorozat (Boardwalk Empire) filmszereplőjének, Gillian-nek a karakterét is Evelyn Nesbit szupermodell ihlette.

Evelyn Nesbitevelyn_nesbit_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr9014342675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása