Fotók, melyek nyomot hagytak Amerika történelmében
2018. november 14. írta: captain schuro

Fotók, melyek nyomot hagytak Amerika történelmében

"Black Power" tisztelgés, 1968. október 16. Tommie Smith és John Carlos arany, illetve bronzérmet nyert 200 m-en az 1968. évi nyári olimpiai játékokon. A dobogón fekete kesztyűs kezüket ökölbe szorítva tiltakoztak az Egyesült Államokban tapasztalható rasszizmus ellen, a színes bőrűek megkülönböztetése ellen harcoló Fekete Erő (Black Power) szervezet nevében. Mindkét atlétát kitiltották az olimpiai faluból.amerika_1.jpg1968. június 6. - Robert F. Kennedy meggyilkolása. 1968. június 4-én Los Angelesben tartják a Demokrata Párt kaliforniai elnök-előválasztását, amelyet Robert F. Kennedy megnyer - innen kezdve szinte biztosra vehető, hogy novemberben pártja jelöltjeként az ő neve lesz rajta a választócédulákon. 00:12-kor - az ünneplő tömegből előugrik egy alacsony, törékeny fickó, és lelövi Robert F. Kennedy-t. Ő Sirhan Bishara Sirhan, egy jeruzsálemi keresztény palesztin családból származó, 24 éves fiatalember. Kennedy még 26 órát él, bár soha nem tér már magához; öt hónappal később, 1968. november ötödikén Richard Nixon (úgy 0,7 százalékkal) nyeri az elnökválasztási finist a demokrata jelölttel, az éppen aktuális alelnökkel, Hubert Humphrey-vel szemben. Robert F. Kennedy tíz félárvát hagyott maga után, és egy feleséget, aki a 11. gyerekkel volt éppen várandós. Sirhan börtönbe kerül; eredetileg halálra ítélték, majd ezt változtatták életfogytra; most is a sitten ül, a kaliforniai Corcoran Állami Fegyházban.amerika_2.jpgFöldkelte, 1968. december 24. A NASA a Földkelte nevet adta az AS8-14-2383-as számú képnek, melyet William Anders űrhajós készített a történelmi jelentőségű Apollo-8 küldetés során: az első alkalom mikor ember vezette űrhajó megkerülte a Holdat.amerika_3.jpgNeil Armstrong az Eagle leszállóegységben. 1969. július 20-án történt meg a nagy történelmi pillanat, amikor az első ember, Neil Armstrong az Eagle (Sas) névre keresztelt holdkomp fedélzeti ajtaján kilépve a Hold felszínére lépett, és a következőt mondta: "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek."amerika_4.jpgAz öröm sorozata. Robert L. Stirm alezredes, aki több mint öt évig raboskodott egy észak-vietnami hadifogolytáborban, újra találkozik a családjával. Travis Air Force Base, California, 1973. március 13.amerika_5.jpgTragikus baleset a leszakadó tűzlépcsőn. 1975. július 22-én Bostonban egy 19 éves nő és a kétéves keresztlánya nem tudott kijönni az égő épületből. A tűzoltó a ruhájával védte őket az egyre közelebb kúszó lángoktól. Ekkor leszakadt a tűzlépcső. A nő belehalt sérüléseibe, de a keresztlánya életben maradt, mert a nő testére esett. A fénykép a 19 éves Diana Bryant-t és kétéves keresztlányát, Tiare Jones-t ábrázolja, amint a bostoni Marlborough Streeten lévő épület leszakadó tűzlépcsőjéről a mélybe zuhannak. A tűzlépcső az ötödik emeletnél leszakadt, amikor a forgatható tűzoltólétrát kinyújtották, hogy arról a két lányt körülbelül 15 méter magasságról kimentsék. Bryant belehalt sérüléseibe, de Jones túlélte a zuhanást, mert Bryant testére esett, amely tompította a becsapódást. A fotón zuhanó cserepes növények is láthatók. A megrázó sorozat elnyerte az 1976. évi Pulitzer-díjat hírfotó kategóriában, valamint az év sajtófotója (World Press Photo) díjat is.amerika_6.jpgJohn Lennon gyászolása New Yorkban. Mark David Chapman 1980. december 8-án este többször meglőtte Lennont otthona, a New York-i Dakota-ház előtt. Utána nem menekült el a helyszínről, hanem hagyta, hogy lefegyverezzék, és nyugodtan megvárta a rendőrök megérkezését is. John Lennon a kórházba szállítás közben elvérzett.amerika_7.jpgMark David Chapman, pár órával a gyilkosság előtt autogramot kér. Chapman három hónappal a tényleges gyilkosság előtt, 1980 októberében döntött úgy, hogy Lennon életére tör. Novemberben ugyan úgy tűnt, meggondolta magát - visszatért a feleségéhez Hawaiira, és időpontot kért egy neves pszichiáterhez, mondván, heteken keresztül Lennon megszállottja volt, de mára sikerült kivernie a zenészt a fejéből. Az orvoshoz azonban már nem jutott el, helyette december 6-án visszarepült New Yorkba, és lecövekelt Lennon apartmanjának bejárata előtt. Chapman három napig lézengett Lennon lakása körül, mire végre megpillantotta a zenészt.amerika_8.jpgMerényletet Ronald Reagan ellen. Két hónappal hivatalba lépése után, 1981. március 30-án egy New York-i elmebeteg taxisofőr, John W. Hinckley merényletet követett el ellene. Állítása szerint ő csak lemásolta az akkoriban divatos Taxisofőr (Taxi Driver) című film egyik jelenetét, hogy megmentse a filmben játszó Jodie Fostert, akibe halálosan szerelmes volt.amerika_9.jpgA Challenger űrrepülőgép felrobbanása. A Challenger-katasztrófa volt az első amerikai űrkatasztrófa, amely repülés közben következett be. 1986. január 28-án az STS-51-L küldetés keretében indított Challenger űrrepülőgép 73 másodperccel az indítás után megsemmisült. A fedélzetén tartózkodó hét űrhajós meghalt: Greg Jarvis, Christa McAuliffe, Ronald Ervin McNair, Ellison Shoji Onizuka, Judith Arlene Resnik, Michael John Smith és Francis Richard Scobee. A későbbi vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy az egyik gyorsítófokozat (SRB) tömítőgyűrűje okozta a balesetet.amerika_10.jpg2001. szeptember 11. - Bush elnök értesítést kapott a terrorcselekményekről. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőgépek egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat. A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét.amerika_11.jpgA World Trade Center a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás pillanatában. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések. 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A One World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) 2014. november 3-án nyílt meg. A mintegy 541,3 méter magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lett. 2007 és 2012 között további három épület átadását tervezték. 2009. november 8-án adták át a 93-as járat emlékhelyét (Flight 93 National Memorial). Ez volt az első mérföldköve a tizedik évfordulóig tervezett építkezéseknek.amerika_12.jpgA zuhanó ember. Többen próbálták megállapítani, hogy ki is van ezen a 2001. szeptember 11-én 9:41 perckor készült képen. Ennek ellenére ezidáig nem sikerült teljes biztonsággal kideríteni, hogy ki volt ez a férfi, aki sok sorstársához hasonlóan inkább választotta a WTC toronyból való kiugrást, mint a tüzet és a füstöt.amerika_13.jpg2001. szeptember 11. - "Dust Lady". Marcy Borders a 81. emeleten dolgozott, neki sikerült kijutnia.amerika_14.jpgZászló a Ground Zero-n. 2001. szeptember 11-én délután 5-kor készült a kép, amint a tűzoltók felvonnak egy zászlót az összeomlott ikertornyok romjainál. Később szobrot is készítettek volna a kép alapján, amely azonban nem három fehér, hanem egy fehér, egy néger és egy hispán tűzoltót ábrázolt volna, de végül ezt történelemhamisítás címszóval elvetették.amerika_15.jpgFlower power. 1967. október 27-én egy vietnámi háború-ellenes demonstráción egy fiatal tüntető a Nemzeti Gárda egyik tagjának puskacsövébe helyez egy virágot. Ez a fotó egy egész korszak jelképévé vált.amerika_16.jpg2005. szeptember 4. - Katrina hurrikán után egy férfi a járműve tetején várja az amerikai parti őrség segítségét. A Katrina volt az egyik legtöbb áldozatot követelő vihar az USA-ban, 10 000 áldozatról szóltak a hírek. Sok helyen fertőzésveszély volt és a kolera is megjelent e térségben. A hurrikán óriási hatására több olajfúró torony is elsüllyedt a Mexikói-öbölben, illetve olajfinomítók váltak használhatatlanná. A hurrikán 300 000 embert hagyott áram nélkül Dél-Louisianában, míg Louisiana, Mississippi és Alabama államban 1,3 millió otthonban és munkahelyen szakadt meg az áramszolgáltatás.amerika_17.jpg2007. szeptember 11. - Hazatérés a háborúból. Az Irakban orvosként szolgálatot teljesítő Terri Gurrola 7 hónapos távollét után így öleli keblére kislányát.amerika_18.jpgNaplemente a Marson. A vörös bolygó felszínén tevékenykedő Curiosity 2005 április 15-én lőtt néhány olyan fotót, amelyek segítségével képbe kerülhetünk arról, hogyan fest egy marsi naplemente a földihez képest. A legszembetűnőbb különbség valószínűleg az, hogy mivel a Marsnak nincs olyan vastag légköre, mint a Földnek, teljesen más színekben pompázna a jelenség. Itthon ugyanis a légköri részecskék szétszórják a fény különböző hullámhosszú alkotóelemeit, ez az oka annak, hogy napfelkeltekor más a színpaletta, mint naplementekor, és napközben is. Mivel azonban a Mars messzebb van központi csillagunktól, mint a Föld, a napfény nem égetné ki a szemünket - nagyjából annyi fény esik a bolygóra, amennyi a miénkre egy kissé felhős délutánon. A napkorong maga is sokkal kisebbnek tűnne a felszínről. Bár a Marson a légkör nem szórja szét a napfényt, a porrészecskék a levegőben igen - csakhogy kicsit máshogyan, mint azt a földön megszokhattuk. A kék árnyalatok azok, amelyek átjutnak a szemlélőhöz (ez esetben a Curiosity kamerájához), így a lemenő nap a Marson nem vörösre, hanem kékesre festi az égboltot.amerika_19.jpg2013. április 15. - bostoni robbantás. 2013. április 15-én, helyi idő szerint délután 14.50-kor két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében. Hárman életüket vesztették és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket. Mint utóbb kiderült, robbantásos merénylet volt, amelyet a csecsen származású Tamerlan és Dzsohar Carnajev testvérpár követett el.amerika_20.jpgGyőzött a melegházasság az Egyesült Államokban. 2015. június 26-án történelmi jelentőségű döntésében a legfelső bíróság 5 a 4 arányban döntött úgy, hogy az Alkotmány az azonos neműek házassági jogát is garantálja, függetlenül attól, hogy olyan államban élnek-e, ami eddig csak a heteroszexuális pároknak engedélyezte az egybekelést. A döntés értelmében az azonos neműek alapvető joga, hogy házasodjanak.amerika_21.jpgHalott katonák fekszenek a Gettysburg csatatéren, Pennsylvania, 1863. A gettysburgi csatát 1863. július 1-je és július 3-a között vívták a pennsylvaniai Gettysburg városa mellett. Ez az ütközet lett az amerikai polgárháború legvéresebb összecsapása, melyet gyakran neveznek a háború fordulópontjának. George G. Meade vezérőrnagy Potomac hadserege döntő stratégiai győzelmet ért el a háború keleti hadszínterén, visszaverve Robert E. Lee konföderációs tábornagy Észak-Virginiai hadseregének Pennsylvania elleni offenzíváját.amerika_22.jpg

 San Francisco a földrengés után, 1906. április. Az 1906-os San Franciscó-i nagy erejű földrengés 1906. április 18-án, kedden 5 óra 12 perckor rázta meg az egyesült államokbeli San Francisco városát és Észak-Kalifornia partvidékét. A rengés ereje 7,7 és 8,25 közöttire tehető az MMS-skálán, illetve a legszélesebb körben elfogadott becslés szerint 7,9-es erősségű volt. A földrengést, valamint az azt követő tűzvészt az Amerikai Egyesült Államokat ért legnagyobb természeti katasztrófák között tartják számon, melynek több mint 3000-en estek áldozatául.amerika_23.jpgA gettysburgi beszéd Abraham Lincoln amerikai elnöknek a pennsylvaniai Gettysburg melletti csatamezőn 1863. november 19-én elmondott szónoklata. A mindössze 273 szóból álló szöveget az amerikai történelem egyik legjobb beszédének tartják.amerika_24.jpgHegy több mint 100000 bölény koponyából, 1870. Bár az amerikai őslakosok már évezredek óta vadászták a bivalyokat, a 19. század fordulóján még 60 millió kóborolt Észak-Amerikában. Aztán az európaiak letelepedtek Észak-Amerika nyugati részén, és 1910-re csupán 5 ezer (!) bivaly maradt. Buffalo Bill, alias William Frederick becenevét akkor örökölte meg Bill Comstocktól, amikor vállalta, hogy a Kansas Pacific Vasúttársaság építőmunkásait ellátja bölényhússal. 18 hónap alatt 4 800 bölényt ölt meg 1867-1868-ban.25amerika_25.jpgAz első ember által irányított motoros repülőgép felszállása 1903. december 17-én az észak-karolinai Kitty Hawk közelében. A fiatalabb Wright-testvér, Orville 12 másodperc alatt 37 métert tett meg a levegőben.26amerika_26.jpgDorothea Lange fotója egy otthonából a nagy gazdasági világválság idején elvándorolni kényszerülő családról, 1936.amerika_27.jpgA Hindenburg tragédiája, 1937. 1937. május 6-án vált a lángok martalékává a Hindenburg az amerikai Lakehurst felett, füsttel és tűzzel festve be az égboltot. A földbe csapódás után a monstrumból alig egy perc múlva már szinte csak hamu maradt. Az utasok és a legénység közül többen nem várták meg a földet érést, még a levegőben kiugrottak a halálra ítélt járműből. A fedélzeten tartózkodó 97 emberből 62-en élték túl a balesetet.amerika_28.jpgA Normandiai partraszállás egy szövetséges járműből nézve, 1944. június 6. A normandiai partraszállás a második világháború egyik legfontosabb hadművelete volt, melynek során a szövetséges csapatok partra szálltak a náci Németország által megszállt Normandiában, új nyugati frontot nyitva a háborúban. 29amerika_29.jpgZászló Iwo Jima szigetén a Szuribacsi-hegyen, 1945. február 23. A japán Iwo Jima szigeten kitűzött amerikai zászló képe a wikipédia szerint "valószínűleg minden idők legtöbb példányban reprodukált fotója" a második világháború egyik jelképe lett.30amerika_30.jpgGombafelhő Hirosima (balra) és Nagaszaki (jobbra) fölött, 1945. Augusztus. A Japánban található Hirosima és Nagaszaki bombázása a második világháborút lezáró katonai művelet volt 1945-ben. A bombázást az amerikai erők hajtották végre, és mindmáig ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására.amerika_31.jpgVJ Day a Times Square-en, 1945. Egy matróz megcsókol egy fehér ruhás nőt a New York-i Times Square-en 1945. augusztus 14-én, amikor Japán megadta magát, és véget ért a második világháború.amerika_32.jpgRosa Parks rendőrségi fotója, 1955. Parks arról lett híres, hogy 1955-ben a buszvezető utasítása ellenére nem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak. Letartóztatása váltotta ki a montgomery-i buszbojkottot, a történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását, ami a polgárjogi mozgalom vezetőjévé emelte Martin Luther Kinget. Parks az amerikai kultúra és a polgárjogi küzdelmek egyik legjelentősebb alakjává vált.33amerika_33.jpg1957. szeptember 25-én az amerikai Arkansasbeli Little Rockban történelmi eseményre került sor: kilenc fekete bőrű diák a fehérek által látogatott Central középiskolában kezdte meg tanulmányait. A kilenc diák közül az egyik, az akkor 15 esztendős Elisabeth Eckford a következőképpen emlékszik arra a bizonyos napra: "Felszálltam a buszra, hogy iskolába menjek, de nem számítottam arra, hogy egy dühödten őrjöngő tömeg céltáblájává válok." Az összesereglett fehérek nem akarták a feketéket beengedni az iskolába, a rettegő kilenc tanuló csak a fegyveres szervek segítségével tudott bejutni az épületbe.amerika_34.jpgMartin Luther King a Washingtoni Menetelés során tartott beszéde közben, 1963. Martin Luther King, Jr. 1963. augusztus 28-án a Washingtoni Menetelés során megtartott Van egy álmom néven híressé vált beszéde óriási nyilvánosságot hozott a polgárjogi mozgalomnak, Kinget pedig a történelem egyik legnagyobb szónokává emelte. A felvonuláson több mint 250 ezer ember vett részt.amerika_35.jpgJohn F. Kennedy elnök meggyilkolása. John F. Kennedy 1963. november 22-én Dallasba repült, hogy részt vegyen egy közszereplésen. Fort Worth-ből az elnöki küldöttség dél körül érkezett Dallas repülőterére, s a gépkocsikonvoj innen indult a városba. Fél egykor a lépésben haladó elnöki konvoj az Elm Streetre fordult. A nyitott autóban feleségével és a texasi kormányzóval utazó Kennedyt ekkor találták el a lövések; előbb a torkán, majd a fején. Kennedy életét nem tudták megmenteni, mivel a feje hátsó fele teljesen leszakadt. Olyan merénylet áldozata lett, amelyet mind a mai napig titkok és kétségek öveznek. Már az ellene irányuló golyók száma sem tisztázott, három lövés alkalmasint elkülöníthető a hangfelvételekről. Megnevezett gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot egyesek magányos merénylőnek, mások csak utasítást végrehajtó bűnbaknak tartják. Vele november 24-én Jack Ruby végzett.amerika_36.jpgJohn F. Kennedy halála után Lyndon B. Johnson letette az esküt, Dallas, 1963. november 22. Kennedy holttestét egy koporsóban még azelőtt átszállították a kórházból az Air Force One-ra, hogy egy halottkém megvizsgálhatta volna. A boncolást csak később, egy marylandi katonai bázison végezték el. Mielőtt az elnöki különgép felszállt volna, a konvojban Kennedyék mögött három autóval utazó Lyndon B. Johnson alelnök merev arccal maga elé nézve a fedélzeten letette az elnöki esküt. A jelen lévő Jacqueline Kennedy rózsaszín ruháján még mindig ott vöröslött férje vére, mikor Washingtonba indultak.amerika_37.jpgJohn F. Kennedy temetése, 1963. november 25. Kennedy koporsóját hat ló húzta át a Fehér Házból a Capitoliumba, majd a St. Matthew's katedrálisba. Egy nap alatt nagyjából 250 ezer ember rótta le kegyeletét az elnök koporsója előtt. A szertartást Kennedy feleségének kérésére a szintén merényletben meggyilkolt Abraham Lincoln elnök temetéséről mintázták.amerika_38.jpgMuhammad Ali és Sonny Liston profi világbajnoki címmérkőzése, 1964. Muhammad Ali 1964. február 25-én sorra kerülő első profi világbajnoki címmérkőzése előtt csatlakozott a fekete muszlimokhoz. Sonny Listont, még mint Cassius Clay, a 7. menetben kiütötte. Az újdonsült világbajnok ezt követően jelentette be, hogy csatlakozott az Elijah Muhammad és a híres polgárjogi harcos, Malcolm X által vezetett Iszlám Nemzete (Nation of Islam) nevű radikális afroamerikai szektához. Clay nevét is megváltoztatta és muzulmánná lett. Előbb a Cassius X, végül pedig a Muhammad Ali nevet vette fel.39amerika_39.jpgIsmeretlen katona, "A háború pokol" feliratú sisakban, Vietnam, 1965.40amerika_40.jpgMartin Luther King Jr. halála, 1968. Martin Luther Kinget 1968. április 4-én este 18 órakor lőtték le. Híressé vált az a Life magazinban megjelent felvétel, amelyen King 306-os szobája előtt fekszik a balkonon, miközben többen egy irányba mutatnak: onnan jött a lövés! Ez a Lorraine Motellel szembeni panzió volt a South Main Street 422 1 szám alatt. Bár a közelben sok rendőr tartózkodott, sőt, az első, aki megpróbált segítséget nyújtani a súlyosan sebesült Kingnek, egy civil ruhás rendőr volt, a merénylőnek sikerült egérutat nyernie. Két hónappal később, 1968. június 8-án a londoni Heathrow repülőtéren letartóztattak egy James Earl Ray nevű szökött fegyencet, aki éppen az apartheid rezsiméről hírhedt Rhodesiába (a mai Zimbabwéba) akart utazni. A brit hatóságok kiadták Ray-t Tennessee államnak, ahol vád alá helyezték King meggyilkolása címén. Ray fél évvel később, 1969. március 10-én tett ügyvédje, Percy Foreman tanácsára, beismerő vallomást. Ezzel elkerülte a villamosszéket, de kilencvenkilenc évi börtönre ítélték.amerika_41.jpgJames Earl Ray, Martin Luther King gyilkosa, 1938, James Earl Ray-t cellájába vezetik Memphisben. Az FBI golyóálló mellényt adott rá, miután minden esélye megvolt arra, hogy lelőjék, mint Lee Harvey Oswaldot. 1968. június 8.amerika_42.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7314372281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása