A magángyűjtőtől származó képek furcsa összevisszaságban festik le az első világháborúban részt vevő katonák életét.
1. Olasz nehéz tüzérség az olasz fronton, 1918.
2. Német megfigyelőállás a belgiumi Yser folyó közelében az első ypres-i csata idején, 1914.
3. Egy német postagalamb-központ a nyugati fronton, 1916 körül.
4. Egy lelőtt német repülőgép, ismeretlen helyszín 1916.
5. Az amerikai hadsereg katonái különböző gázmaszkmodellekben feszítenek a fényképésznek a Kémiai Fejlesztési Labor nevű kutatóbázisban. A maszkok nem kizárólag amerikai fejlesztések, hanem a háborúban szemben álló felek leggyakrabban használt megoldásait gyűjtötték össze ezen az 1919-es, vagyis a háború utáni kiadású képen.
6. A Nyugati Front légifelvétele. 1914-ben, az első világháború kitörése után, Luxemburg és Belgium megszállásával a német hadsereg megnyitotta a nyugati frontot. A megállíthatatlannak tűnő német előrenyomulást csak az első marne-i csatában sikerült feltartóztatni. Ekkor mindkét hadviselő fél lövészárokrendszereket kezdett kiépíteni az Északi-tengertől egészen a svájci határig. Ez a vonal a háború jelentős részében viszonylag állandó maradt.
7. Egy német U-Boot tengeralattjáró elsüllyeszt egy szövetséges kereskedelmi hajót az Atlanti-óceánon, 1915.
8. A német 280-as repülőraj tisztje pihen a nyugati fronton kijelölt körletében, 1918.
9. Egy német Friedrichshafen repülőgép csapódott egy épület tetejébe, Németország, 1918.
10. Német tábor, a Nyugati Front közelében, 1916.
11. Német gyalogos katonák vizet töltenek a kannákba a Nyugati Front közelében, 1916 körül.
12. A lövészárokrendszerek a Nyugati Fronton, egy brit légi felvételen 1916. szeptember 7-én.
13. A német birodalmi légierő tisztjei mutatnak be korlátgyakorlatot 1917-ben valahol a nyugati fronton. A katonák egy egységközi tornaverseny alkalmából gyűltek össze.
14. Brit gyalogos katonák Ginchy közelében, a morvali csata (szeptember 25.) során.
15. Német haditengerészek reggeli tornája egy hadihajón valahol az Atlanti-óceánon, 1917 körül.
16. Német búvár mászik a hajólétrán, 1917 körül.
17. A 280-as repülőraj tisztjei a nyugati fronton kijelölt körletük előtt, 1918.
18. Halott brit katonák a nyugati fronton, 1918.
19. A Long Island-i kiképzőtábor lövészárka a Sunnyside Yard pályaudvaron, Sunnyside városnegyed, Queens, New York, 1919.
20. A 280-as repülőraj pihen a nyugati fronton kijelölt körletükben, 1918 nyara.
21. Egy a mobil légvédelmi állás a nyugati front francia oldalán, 1918.
22. Német tisztek állnak egy megfigyelőballon mellett valahol a nyugati fronton, 1915 körül.
23. Német tisztek a légierő ötös számú kiképzőiskolája előtt, Hannover, 1918.
24. Az antant repülője a nyugati front felett.
25. A német légierő tisztjei és barátnőik közös pikniken, 1918.
26. A német légierő tisztje lovagol egy döglött vaddisznón az állomáshelyéül szolgáló franciaországi ház előtt a nyugati fronton, 1918. körül.
27. Egy brit repülőgépről készített légi felvétel a Nyugati Front lövészárkairól, 1917. június 17.
28. Megfigyelő ballon egy repülőgépről a Nyugati Front felett, 1917 körül.
29. Egy brit postagalamb-központ a nyugati fronton, 1916 körül.
30. Gázálarcos ló egy gázálarc gyár udvarán, New York-ban, 1919.
31. Az alkalmazottak gázmaszkokat tesztelnek a Philadelphiai vegyi fejlesztési laboratóriumban 1919-ben.
32. Francia nők állnak a lőszergyártó gépek mellett, Franciaország, 1916.
33. Nők dolgoznak a Brewery Road Works lőszergyárban, 1916.
34. A német tisztek a lövészárokban az ypres-i csatában, 1917.
35. Egy osztrák-magyar katona egy ismeretlen helyen lévő bunkerben pihen, 1916.
36. Brit tisztek figyelik az ágyúzás sikerét a somme-i ütközetben, 1916.
37. A brit hadsereg Chesire ezred 11. zászlóaljának katonái a Somme-i csatában, 1918.
38. Osztrák-magyar katonák a bajtársakat temetik a keleti fronton 1915 körül.
39. Német hadifoglyok fekszenek egy Longueau melletti mezőn a nyugati fronton, 1916. augusztus 1.
40. Egy német postagalamb-központ a nyugati fronton, 1916 körül.
41. Egy brit repülőgépről készített légi felvétel a Nyugati Front lövészárkairól, 1917. június 17-én.
Forrás: Reuters